I'm back!

Sziasztok!

Jó újra itt!

Azt mondják, hogy ha egy nő életében nagy változások állnak be, drasztikus lépéseket eszközöl a haján. Nos, engem lassan egy éve nem látott fodrász /bár ezzel lehet, hogy nem kellene dicsekednem/, mert valahogy rettegek attól, hogy az ollóját fürgén csattogtató hajszobrász a mű elkészülte előtt olthatatlan vágyat érez arra, hogy a ritkítás fegyveréhez nyúlva, a felére nyisszantsa a hajam -amúgy sem túl számottevő- tömegét. 

Nálam inkább a csend jelezhetett felétek valamicskét, ami kifejezetten szükséges volt és nagyon jót tett. Mondhatnám, hogy alkotói szabadságra küldtem magamat, na de az egyrészt borzalmasan nagyképűnek hatna, másrészt meg nem igaz, az viszont kétségtelen, hogy szükségem volt egy hosszabb szünetre, hogy átgondoljam a dolgaimat, a hovatovábbot. 

Időközben új munkahelyem lett, új /nagyon jófej/ munkatársakkal, új helyszínekkel, ismeretlenebbnél ismeretlenebb és izgalmasabbnál izgalmasabb szituációkkal. Még tanulom a megtanulhatatlannak tűnőt, de azt hiszem, hogy a kíváncsiságom és a tudásvágyam egész jó tempót diktálva visz előre. 

Előtte volt egy hosszabb, munka nélkül eltelt időszak, és bár senkit nem biztatok arra, hogy a példámat követve, "B"-terv nélkül felmondjon, vakrepüléses zuhanással az ismeretlenbe, mégis: soha, senkivel nem cserélném el azokat a hónapokat, mert felértek egy intenzív önismereti kurzussal, annak minden mélységével és magasságával. /Nem elhanyagolható tény az sem, hogy életemben először kellett olyan döntést hoznom, ami szembement a józan ésszel, és emiatt kifejezetten vagánynak éreztem magam./

Most jó. Nagyon jó. /Még ha csak remegő kézzel is merem leírni, attól tarva, hogy hirtelen tovaillan./

Közben számtalan dolog történt velünk, sok helyen jártunk, sok ételt megkóstoltunk és változatlanul sokat főztünk, /a konyhànkat nem érintette az üzemszünet/ szóval majd beszámolok mindenről, szépen, sorban. Lesz itt borfesztivál, görög miniszünidő, gasztroesemények, és még sok más, felhalmozódott és kikívánkozó élmény és fotó.

 

Legfrissebb ezek közül egy bécsi hétvége. A próbaidőm miatt nem volt lehetőségünk hosszabb nyaralásra idén, úgyhogy maradtak a hétvégék, egészen pontosan Mó szabad hétvégéi.

Bécset szeretjük, könnyen megközelíthető, jól bejárható, és nem utolsó sorban nagyon finom. Bécsbe jó megérkezni. A korábbi látogatások során gyakorlatilag az összes múzeumot, nevezetességet kipipáltuk, az állatkertet és a Pratert kivéve, úgyhogy most ezekre összpontosítottunk. Na és a vínersniccelre.  

Az állatkert fantasztikus. Talán területét tekintve kisebb a budapestinél, de sok olyan állatot láttunk testközelből, amit itthon nem. Na de egyetlen panda és koala sem tudta elvonni a figyelmemet a szívem csücskeiről, az orangutánokról. /Bakancslistás vágyam Borneo. Egészen pontosan legalább fél év Borneón, egy orangután-rezervátumban, árva orangutánbébik nevelő-gondozójaként. Egy, a realitást teljes mértékben nélkülöző terveim közül. Persze elsőként egy "szimpla" Borneó-körút is megtenné. Szegény Mó mennyit hallgatja ezt! Mondanom sem kell, hogy neki esze ágában sincs orangutáncsemetéket dajkálni. De majd talán, egyszer. Azt hiszem, hogy addig bőven lesz időm megtanulni a helyi nyelvek valamelyikét, az ugyanis alapfeltétel./

Ha arányt kellene felállítanom az egy-egy utazás alkalmával az étkezésre és az egyéb turista tevékenységre fordítandó energiákból, erősen az előbbi felé dőlne a mérleg nyelve.

Azt hiszem, az elmúlt hétvége után egyikünk sem érez a közeljövőben olthatatlan vágyat semmiféle rántott étel után, sőt, burgonyasalátát sem lát egyhamar a konyhánk.

Szomorúan jelentem, hogy sörivásban nem fejlődtem, szigorúan kitartottam a radler mellett, tovább nem merészkedtem.

Életemben először kóstoltam Sacher-tortát, és mivel egyenesen Bécs legjobbjával kezdtük, bíztam benne, hogy rácáfol azon nézetemre, hogy a torta krém nélkül nem torta. De a szomorú tényt, hogy ez a sütemény gyakorlatilag 99%-ban piskóta, a mellé halmozott, óriási adag tejszínhab sem tudta elhalványítani. /Bocsánat a Sacher torta összes rajongójától, de én borzasztóan csalódott voltam./

Két kanyarral arrébb, egy kis pofás Lindt-szaküzlet /leginkább annak kifosztása/ minden viszontagságot feledtetett.

Kihagyhatatlan a tafelspitz, ami gyakorlatilag levesben főtt marhahús, almás tormával és snidlinges szósszal, valamilyen körettel, és magával a levessel, amit fazékban szervíroztak, és amiben ott úszkált a napom megfényesítője, a velő. /Apukám büszke lett volna ránk, ha szemtanúja annak, ahogy a velős pirítóst habzsoltuk./ 

Nem szeretem a nyers húst, egyetlen kivétel van, a tatar beefsteak. Abból bármikor, bármennyit. Csak legyen elég piritós! Nos, az elmúlt hétvégén volt.

Íme a képi bizonyítékok, sok szeretettel.

Nemsokára jövök /tényleg/ és hozok receptet is.

 

PS. Köszönöm a sok biztató és a blogot hiányoló sort, üzenetet, szót!

Szívmelengetőek voltak, egytől-egyig.