Megszakìtom szombati aktìv, és végtelenül hasznos tevékenységemet /természetesen egy parkban szépirodalmat olvasok és közben friss répacsìkokat ropogtatok, madárcsicsergést hallgatok, nem a TV szól és nem a sós-ecetes chips zacskója csörög/ és elmesélem a múlt vasárnapi nagy dobásunkat.
Nagymama tortája. Ráérős sütemény, értem ezalatt, hogy ezúttal sajnos nem tudom leírni, ami az olasz ételekre általában jellemző és unásig ismétlet, hogy "gyors, könnyű, az egyszerűnél is egyszerűbb". Nem nehéz ugyan, de meglehetősen idő- és tojásigényes. Az elnevezést -a torta hivatalos története ismeretének hiányában- egyrészt azzal indokolnám, hogy kifejezetten a nagymamák időbeosztásához igazítható, /
/Miután a fenti két bekezdésben kettőnél jóval többször sikerült leírnom a "nagymama" szót, kimerítve a halmozott szóismétlés fogalmát, ezennel befejeztem./
A végeredmény mindenért kárpótol. Egy-két falat a krémes-linzeres süteményből, és a bűntudat is villámgyorsan elillan /a fakanál okozta tenyérpirossággal ellentétben, ami még órákig megmarad/.
Két legjobb tulajdonsága egyébként ennek a tortának /azon kívül, hogy valójában pite/, hogy a krémet nagyobb mennyiségben tartalmaz, mint tésztát, viszont ennél a linzertésztánál azt sem bánnám, ha ennek a fordítottja valósulna meg.
Hozzávalók
Tészta:
- 400 g liszt
- 200 g vaj
- 150 g porcukor
- 4 tojás sárgája
- 1 csipet só
Krém:
- 250 g kristálycukor
- 8 tojás sárgája
- vanília (rúd, vagy kivonat)
- 1 liter tej
- 80 g liszt
- fél citrom héja
A teteje:
- tej/tojásfehérje/víz
- 120 g fenyőmag
- porcukor
Kezdjük a linzertésztával, majd egy órára tegyük a hűtőbe. /Hideg vaj, liszt összedolgoz, tojás, cukor, só belegyúrmáz és egy kis reszelt citromhéj sem árt./
Ezalatt elkészíthetjük a krémet. /Sokat gondolkodtam, hogy leírjam-e, hogy én 40 percig kevergettem csomósodástól rettegve mire elkészült, de jobb a teljes őszinteség./
A tejet ízesítsük citromhéjjal és vaníliával, forraljuk fel, majd húzzuk le a tűzről. Ezalatt a tojássárgákat keverjük habossá a cukorral, majd adjuk hozzá a lisztet is. Ezt a keveréket kezdjük el apránként higítani a tejjel, hogy beindulhasson a termikus kölcsönhatás, és kiegyenlítődjön a hő /eme mondat elsütésére már oly régóta vártam/. Ha már kellő mennyiségű tejet sikerült elkeverni a tojásos, cukros, lisztes masszával anélkül, hogy cukros rántottát gyártottunk volna, minden mehet a tejhez, a lábos pedig vissza a tűzre, alacsony lángra. Ezt követően indulhat a maratoni keverés-kavarás, egészen addig, amíg puding sűrűségű cukrászkrémet nem kapunk. /A komoly karizmot igénylő műveletnél egyébként számomra nehezebb kivárni, míg kihűl és mutatóujj-kompatibilissé válik./ Egy óra múlva a krém megfelelő hőmérsékletű lesz ahhoz, hogy a hűtőből kivett, kinyújtott, és kivajazott, kilisztezett piteformába/tortaformába terített, villával megszúrkált tésztára kerülhessen. Ehhez a tészta 2/3-át használjuk fel, a maradék 1/3-ot a tetjére borítsuk, dolgozzuk össze a széleken, majd kenjük meg tojásfehérjével /veszteség minimalizálás gyanánt döntöttem ez, és nem a tej, vagy víz mellett/ és szórjuk rá a fenyőmagot.
Újabb reménytelennek tűnő várakozás következik: 180 fokon, 40-50 perc alatt sül készre /pirosra, ropogósra, de belül krémesre/.
A recepttel ellentétben, a fenti cukormennyiség mellett nem javaslom a plusz porcukorszórást, valamint a fele mennyiségű /és aranyárú/ fenyőmag is bőven elegendő.
Mi a sütőből való ünnepélyes kiemelés után 3 órával vágtuk az első szeleteket /amikor is többszörös könyörgés, nyüszítés és szomorú kutya-nézés után Mó beadta a derekát és engedélyezte a kóstolást/, akkor a krém még gőzölgött és nehézkesen ment a szeletelés.
Szerintem ne is számolja össze senki a receptben nyakoncsíphető órák számát, felesleges /és túl sok időbe telne/. Koncentráljunk a lényegre, a végeredményre /és a mutatóujjal megtisztogatható vaníliakrémes lábosra/!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése