Édes - savanyú

Lassan elfogynak a nyaralásig /holiday, vacanza, vacances, ó, mily gyönyörű szavak vagytok ti mind?!/ visszaszámolandó napok. Eszeveszett csomagolásban vagyok. Most is csak a bejegyzés megírásáig húztam ki a fejemet a bőröndökből. Óriási logisztika folyik nálunk minden szinten. A csomagolási lehetőségeink igencsak limitáltak, és elég aggasztó a tény, hogy Mó 6 pólójától és azonos mennyiségű nadrágjától a feladandó poggyászunk beltartalma ijesztően megcsappant. Nincs mit tenni, kénytelen voltam leredukálni a cipőim létszámát.

A folytonos listaírás-pipálás mellett van, hogy éjjelente felriadok, és még véletlenül sem odaillő szövegkörnyezetben, teljesen összefüggésmentes dolgokat mondok szegény, munkából hazatérő Mónak, mint például: "hajszárítót kell kérnünk anyukádtól!", vagy "egy 30 fokos világos, egy 40-es fekete, és egy fehér, plusz a szakácsegyenruhák. Az összesen 4 adag mosás indulásig".

Mint azt már korábban említettem, a hőség pozitívuma /valószínűleg az általam ismert, eddigi egyetlen/ a rövidített munkaidő. A kedvencem az a pillanat, amikor a kültéri levegővel megegyező hőmérsékletű irodából, a hivatalos munkaidő vége előtt 3 órával kivonszolom a vekniméretűre duzzadt lábfejeimet és a szafaládényira dagadt ujjaimat, hogy egy életmentő szippantással élesszem újra a levegőért kapkodó tüdőmet. Aztán sétálok néhány métert, és a Kossuth téri felfordulás közepén, a tűző napon, kantáros nadrágban dolgozó építőmunkások láttán elszégyellem magam.

Barbapapára hajazò, amorf testtel hazakúszok, és rájövök, hogy itthon sem az igazi, de azért némiképp jobb. A lelkemnek legalábbis.

Előre szólok, -mint a korhatáros filmeknél szokás- hogy a következőkben megosztàsra kerülő salátareceptben az ananász és savanyú uborka karöltve szerepelnek. Ezért, ha valakinek ez elrettentő, ne olvasson most tovább. /Nem sértődök meg. Mó például felsikított az ananász említése hallatán, ezzel fejezve ki zsigeri és ösztönös ellenállását./

De a bátrabbaknak azért mesélek még.

Erről az ételről mindig a Széna téri, egyszemélyes padlásalbérletembem, egyetemistaként eltöltött idő jut az eszembe. Gyakran készítettem, mert határozottan fantáziadúsabb és színesebb volt, mint a kollégiumi örök klasszikus, a lekváros kenyér. /Amit most visszavonhatatlanul megkívántam. Ajaj./

Nem épp reformfogás, hisz összetevőinek nagy hányada konzerv, a fennmaradó rész pedig virsli. De hangsúlyoznám az időbeli tényezőt. Akkoriban a legkevésbé az izgatott, hogy a legjobb minőségű tápanyagokat juttassak a ruhákra /akarom mondani könyvekre/ spóroló testembe.

Szükséges hozzá:

• kukorica 
• ananász
• savanyú uborka
• virsli
• hagyma

Az öntet pedig nem áll másból, mint tetszés szerinti mennyiségű

• joghurtból / tejfölből
• majonézből
• mustárból / citromléből
• sóból és borsból.

Most, hogy már inkább eszem, mint öltözködöm /ami egy nagy lódítás, de jól hangzott, nem?/ a konzervananász helyett megpróbáltam egy friss példányt beszerezni, de rögtön visszatáncoltam a tartós verzió mellé, amint a gyümölcs megillatozás céljából történő felemelésével egyidejűleg, egy tapintható sűrűségű rovarraj került a horizontomba. 

Szilàrd hozzàvalò aprìt, folyékonnyal összeforgat. Kész. 

A dobozos kukorica tökéletes és egészségesebb alternatívája a szezon slágere, a frissen főtt csöves kukorica.

A savanyú ubi opcionális, én most azért használtam, mert a világ legjobbja /anyukámé/ itt lapult a hűtőben. Nem rontotta el, sőt. 

A bejegyzéshez /és aktuàlis lelkiàllapotomhoz/ legjobban illő számot muszáj, hogy ne csak én dúdolgassam naphosszat. /De hogy miért kellett belőle a refrént kiragadva diszkò-slàgert eszkàbàlni?! Sosem fogom megemészteni./

PS I. Kell szereznem egy virágkoszorút a hajamba.

PS II. A Szigetre làtogatòknak jó mókázást! /Nem sárgulok. Á, nem./

Kép forràsa: http://mypreciousconfessions.blogspot.hu/2013/05/favorite-flower-crown-tutorials.html