A látszat ellenére néha a mi konyhánk is kimenőt kap, és vannak napok, amikor nagy ívben elkerüljük. "Komfort lusta napok", hogy egészen pontos legyek. Amikor alapvető fiziológiai szükségleteinket kielégítjük ugyan, de olyan úri huncutságokra, mint a főzés már nem futja az energiáinkból.
Ritkán, de előfordulnak ilyen szombatok, és / vagy vasárnapok. Amikor még annak a gondolata is fárasztò, hogy talán mégis le kellene cserélni a Micimacis pizsamát és Mó három számmal nagyobb köntösét, valami vállalható szerelésre. Délután háromra lehet, hogy össze is gyűjtesz annyi erőt, hogy véghezvidd a manővert. /Bár akkor már minek? Fél 5-kor úgyis sötétedik./ Természetesen a nagymama pont ilyenkor oknyomoz azügyben, hogy az önálló háztartást vezető kisunokái mit főztek vasárnap ebédre. Te pedig szégyenkezve leporolod a hasadról /és ìgy Micimackóról/ a párizsis szendvics morzsáit. Aztán Micimackó este találkozik a pizzával, amit egy életmentő futár hoz el az ajtóig. Ugye ismerős? /Kérlek, legalább halkan bólogassatok!/
Jöjjön most egy komfort-étel, -az előző bejegyzés gnocchijával harmonizáló narancsszínben- amely elkészítése nem igényel sem nagy fantáziát, sem nagy energiabefektetést, hogy az időtényezőről ne is beszéljünk. Fél óra pont elég arra, hogy kényelmesen bevackoljuk magunkat az ágyba és kiválasszunk egy hangulatunkhoz és és agyunk aktuális befogadòképességéhez passzoló filmet. /Általában az utóbbival megy el több idő. Nem egyszerű konszenzusra jutnunk, elég, ha csak a nyelv-dilemmát említem. Bár az utóbbi időben beadtam a derekam és gyakorlatilag mindent olaszul nézünk. A műfajt illetően is legtöbbször Mó nyer, és valami bűnrettenetes thrillerre esik a választás. Már nem bánom. Kifejezetten jókat szundítok ilyenkor a vállára dőlve, főleg, ha jóllaktam. Az önámítás nagymestereként már arra is nagyszerű magyarázatot találtam, hogy ez miért is van kedvező hatással az olasz-tudásomra. Valahol azt olvastam, hogy nyelvet tanulni leginkább hallgatva lehet, és erre legnagyszerűbb az alfa állapota, elalvás előtt. Mondjuk azon valòban nem ártana elgondolkoznom, hogy a puskaropogás, csihi-puhi, sikoltozás és a "Lődd le!", "Menekülj!" és hasonlóan épületes és változatos társaik miként befolyásolják nyelvtudásom elmélyülését./
Szükségünk lesz egy csomag leveles tésztára, sonkára, és két-, vagy ízlés szerint akár többféle sajtra. Mi vörös cheddart kevertünk parmezánnal, de a kombinációk tárháza végtelen.
A művelet banális, leírni is túlzás. A torta-, vagy piteformába terítsük le a tésztánkat, villával szurkáljuk meg alaposan, a kilógó részeket pedig vágjuk le. Terítsünk rá egy réteg sonkát, majd sajtot, újból sonkát, befejezésül sajtot. Mindezt két ásítás között letudjuk.
Körülbelül 20 perc - fél óra alatt pirosra sül, 200 fokra előmelegített sütőben.
Ha formában vagyunk, általában tejszínes-tojásos-baconös-
Akárhogy is, frissen, forrón a legjobb, de másnaposan sem megvetendő. /Ha esetleg másnapra még az előzőnél is kevesebb energia jut. Előfordulhat.
Csak a nagymama meg ne neszelje!/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése