Polentavacsora

Jön a hideg, nincs mese. Ezt nem feltétlenül a hőmérséklet csökkenéséből tudom, hanem valami egészen más súgta meg: tegnap zsíros kenyeret vacsoráztam. Lilahagymával, ahogy kell. Egy harapás visszarepített a nagymama konyhájába, a viaszos vászon terítős asztal mellé, 20 évvel ezelőttre. /Legközelebb katonákat gyártok, Papa után szabadon. Egy kocka kenyér, egy karika házi kolbász és/vagy füstölt szalonna, hagyma, és jöhet a hadsereg totális leverése./

Valószínűleg a testemnek szüksége van a nehezebb ételekre, hogy felkészüljön a zimankóra. /Mennyivel jobban hangzik ez a magyarázat, mintsem, hogy gyakorlatilag már csak a zsír maradt, amit még -büntetlenül- a kenyeremre kenhetek. Még a legtöbb margarin is tartalmaz tejet. Bár azt Mó egyébként is kitiltotta a hűtőből./ 

Az utóbbi időben valahogy nem kívánom a húst. /Na igen, attól tartok, hogy fenti elméletem a hidegről és a testem "testes" ételigényéről ezen a ponton meg is dőlt./

A következő fogás laktató, egyszerű, gyors, és nem mellesleg őrületesen finom.

Korábban nem igazán ettem polentát /avagy puliszkát/, de aztán, ahogy akklimatizálódtam az észak-olasz gasztronómiához, úgy lett szerves része az életemnek. Ők főként ragukhoz fogyasztják köretként. 

A mi ragunk ez esetben gombákból állt, ezt halmoztuk a tetejére.

Polentából érdemes /és messzemenőkig bölcs döntés/ a pár perc alatt elkészülő, előfőzött /csúnya szóval instant/ verziót választani, hacsak nem szeretnénk egy órán át harcolni egy dühös, puffogó és adott esetben égető lábostartalommal. /Az élvezeti értéke nyilván más, de én inkább elkerülöm az égési sérüléseket./

Mó - a szíve , és az én szívem szerint- hozzáadott volna egy jókora darabka vajat is, hogy még krémesebb legyen, de mivel tilos, és épp van itthon szarvasgomba olaj, ezzel cseleztük ki a rendszert és tettük még gombásabbá az ízhatást.

20 dkg kukoricakását, folyamatos kevergetés mellet adjunk hozzá nagyjából 8 dl, forrásban lévő, sós vízhez. Forró vízzel, tetszés szerint higíthatjuk a masszát. Legyünk résen, mert hamar bekövetkezik a pöfékelő vulkán állapot. Ilyenkor csak húzzuk le a tűzről, és ha a polenta is és mi is megnyugodtunk, mehet vissza, de csakis folyamatos keverés mellett. Mi legutóbb, amikor már majdnem késznek éreztük, beledobtunk egy marék -előzetesen melegvízbe áztatott, majd felaprított- szárított vargányát.

Jót teszünk magunkkal, ha a végén nem csak némi zsíradékkal, de jókora adag reszelt parmezánnal is gazdagítjuk. /Merthogy a parmezán az parmezán, nem pedig sajt. Ilyenképp pedig tejfehérje sem lehet benne. Na igen, az önámítás nagymesterét olvassátok./

A friss gombákat - jelen esetben fehér és barna csiperkét, illetve laskát- felaprítjuk, majd a serpenyőben előzetesen felforrósított olívaolajra és fokhagymára dobjuk. Miután megpirultak, jöhet a só, bors, valamint, ha van, egy kis kakukkfű.

Másnap, a megmaradt polentát másfél-két centis szeletekre vágtuk, és serpenyőben, olívaolajon megpirítottuk. Hivatalosan köret, szerintem önállóan is megállja a helyét.

***

Végre megnéztük Móval a La Grande Bellezzát, kedvenc Puskinunkban. Nos, átrohant rajtam, mint egy gyorsvonat. Kerestem, de eddig még nem találtam rá illő, jó szót. Egyáltalán nem vagyok híve a skatulyáknak, de azért eddig mindig sikerült legalább egy odaillő jelzős szerkezetet találnom az aktuálisan látott filmre. De ez? Életszagú is, meg nem is. Sokkoló is, meg nem is. Elgondolkodtató, de néhol könnyed. Provokatív? Szürreális? Hatásvadász? Realista? Vagy mindez, együtt? Róma talán nem is örök.

Mindenesetre azt gondolom, hogy életem legjobb periódusában láttam, és bár a konklúzió még mindig dolgozik bennem és formálódik, a film rövid távú hatásairól sokat elmond, hogy a végén bizony nehezemre esett felállni a székemből. 

/Külön személyes sikerélmény, hogy annak dacára, hogy a főszereplő -a narratív részeket kivéve- olyan cifra, ámde bűbájos dél-olasz dialektusban beszélt, hogy győztem zoomolni a feliratra, egyébként sikerült a szövegből való puskázást minimálisra redukálnom./