Újra

Elnézést az eltűnésemért,  de az ok talán megbocsátható: itáliai Mószülő-látogatás az enyéimmel. (Lefordítom: 3 nap tömény evés, ivás, szájtátva látványosságbámulás, olasz alapszótanulás- és tanítás. "Si", "basta", "grappa", "buonissimo", "grazie" és társai. Aztán újra evés. És megint.) Nemsokára jövök egy valamirevaló bejegyzéssel is, nem mellőzve a szaftos részleteket. Most elöljáróban jöjjön néhány alibifotó, időkérés gyanánt, de szeretettel.

Az angyalok is esznek babot

Van itt ez a megkezdett doboz melasz. A Guinness kenyérhez szereztük be, és azòta is ott àlldogàl a mikrò tetején. Szàndékosan hagytam szem előtt, ugyanis sűrűn kerülnek nàlunk elő èvek òta nem làtott, furcsa àllapotban lèvő, különleges alapanyagok, ìgy akartam elkerülni, hogy ez a csodàs, barna, karamelles szirup is hasonlò sorsra jusson.

A keresőbe beìrva az alàbbi receptet talàltam, amiből a mennyiségek megfelezésével /igen, berezeltem a 20 deka vaj làttàn/ elkészìtettem életem első melaszos süteményét.

Skòt melaszos édesség:

• 20 dkg vaj
• 1 ek. melasz
• 14 dkg barancukor
• 10 dkg zabpehely
• 10 dkg zabkorpa
• 5,5 dkg liszt
• 5,5 dkg kòkuszreszelék

Sem zabkorpa, sem kòkuszreszelék nem volt itthon, improvizàlnom kellett. Zabkorpa hìjàn megduplàztam a zabpehely mennyiségét, lisztből teljes kiőrlésűt hasznàltam, a kòkuszreszeléket pedig szezàmmagra cseréltem. 

A kòkusz utàn reménytelenül kutatva ràbukkantam a fiòkban egy érintetlen csomag piemontei mogyoròra, amit Mòszülőktől, szuvenìrként kaptunk /belegondolni sem merek, hogy milyen règen/. Gondoltam, hogy itt az idő, ùgyhogy pàr szemet megtisztìtottam és apròra daraboltam, majd belekevertem a masszàba. 

Ja igen, a massza! A vajat felolvasztjuk, ebbe mehet egy evőkanàllal a melaszbòl, ami bàr mennyiségét tekintve mèg mindig nem oldotta meg a melasz-tartalék problémàjàt, a lelkemnek némikèpp jobb most, hogy màr màsodszor hasznàltam. (Kicsit azért machinàltam vele, mert a teljes adaghoz kellett volna az egy evőkanàl melasz, de nem volt tùl meggyőző a dolog, hogy a fél adaghoz egyetlen, àrva teàskanàl szükségeltetik. Meghagytam tehàt az evőkanalat, de barnacukorbòl a 7 dkg helyett 5-öt hasznàltam.)

A melaszt követte a többi, szilàrd hozzàvalò, jòl elkevertem, majd egy sütőpapìrral kibélelt tepsiben, kb. 1-2 cm vastagsàgùra nyomkodtam a ragacsos, àm kellemesen illatozò keverèket. 

A kellemes illatozàs csak fokozòdott, miutàn 15 percre, 180 fokos sütőbe tettem. 

Leginkàbb egy gazdag zabkekszhez hasonlìthatnàm. Kihűlése utàn, òvatosan müzliszelet nagysàgù darabokra szeltem.

Tökéletes alternatìva ez nekem az esti /éjszakai/ nassolàsokhoz, csokolàdé helyett. Nem könnyű, ha az ember életének pàrja egy többfogàsos vacsora utàn mèg könnyedèn elmajszolgat egy tàblàcska csokolàdèt, és màsnap szàlkàsabb az izomzata, mint azelőtt volt. 

Mivel még mindig félig tele a melaszosdoboz, vàrom, mit vàrom, könyörgök melaszos receptekért. Kérem, hogy akinek van a tarsolyàban, ne tartsa magàban!

Tudom, hogy Mò illedelmesen megkòstolja majd, de csakis azért, hogy megkìmélje magàt a szemrehànyò pillantàsaimtòl. 

Pénteki vacsorànk azonban mindenkèpp bizakodàsra ad okot, ès tökéletes példàja annak, hogy Mò is fejlődőképes, màr ami a szàmàra eddig làtatlanul is élből elutasìtott èteleket illeti. 

Sok példàt mondhatnék, olyasmiket, hogy nem szereti a kukoricàt, sem a pörköltet, sem a halat, a tejfölt plàne. Persze mindezt ùgy, hogy még sosem kòstolta. De aztàn, ha mégis sikerül ràvennem /làsd. szemrehànyò pillantàsok/, pàlfordulàssal megkedveli őket. Kivétel nélkül.

Péntek este volt szerencsénk egy kàbulatosan finom chili con carnéhoz, azt pedig a sors különleges ajàndékànak tartom, hogy egy csilisbab-géniusz kèszìtette Mò első csilisbabjàt. Szuperkedves vendéglàtòink férfi tagjàè az érdem, ìgy végre én is elsüthettem a mondatot, amit annyiszor megkapok, ha szòbakerül, hogy mi is Mò foglalkozàsa, plàne, ha azt is megtudjàk, hogy ezt előszeretettel gyakorolja otthon is. /Azt màr csak nagyon halvànyan merem megjegyezni, hogy el is mosogat maga utàn./ A mondat, -amit a most àltalam elszenvedő nőtàrsam is jòl ismer- a következő: "Hù, de jò dolgod van, neked nagyon jòl megy a sorod!" Nem vitatkoznék a felvetéssel, nem vagyok àlszent, de valahogy mindig az az èrzèsem, hogy az illető, aki közli ezt velem, valahogy ùgy képzeli az életemet, hogy naphosszat egy függőàgyban ringatòzom, kis umpa lumpàk legyeznek pàlmalevelekkel, mialatt Mò szimultàn bevàsàrol, megfőz, megetet, majd elmosogat, aztàn àlomba ringat. Persze. Ha tudnàk, hogy milyen közel jàrnak a valòsàghoz!?

De visszakanyarodva a babvacsoràhoz, csodàs volt hàzi kenyérlepénnyel màrtogatni a sűrű, gőzölgő szòszt. Kicsit csìpős volt, krémes, szaftos, a hàzi fűszerkeveréknek /mondtam, hogy egy géniusz/ köszönhetően pedig olyan különleges volt az összhatàs, hogy Mò és a bab örök baràtsàgot kötöttek. Hazafelé, maga elè bàmulva folyamatosan ezt kàntàlta: "Ma che sorpresa!? Che buonissimo!?", ami valami ilyesmi: "Micsoda meglepetés?! Milyen finom volt!?" Miutàn felvàltva olaszul, angolul és magyarul kb. harmincszor meghallgattam a fenti felkiàltàsokat -és  màs esetben lehet, hogy leàllìtottam volna a folyamatos ismételgetést-, nagyon boldog voltam, és csak erősìtet az elhatàrozàsban, hogy ne adjam fel "ételtérìtő missziòmat". /Az utolsò kérdése egyébként az volt, hogy "De szerinted...Ha...ha esetleg..mi is... Szerinted hogy kèszìthetünk chili con carnèt?" El kellett gondolkodnom azon, hogy vajon elaludtam a buszon és csak àlmodtam az emlìtett- és a szàjàbòl abszolùt valòszerűtlenül hangzò kèrdèst, vagy valami tényleg történt./

Igen, ùjabb mérföldkőhoz érkeztünk. 

Hogy ne törjem meg a pozitìv élmények soràt, el kell ùjsàgolnom, hogy a héten meglàtogattuk Zsja-t, ìgy  Mò is megismerkedett a bölcs Maslow-val. 

Megmutatom, hogy milyen az, amikor két "M" talàlkozik.

Aztàn megyek, szabadsàgra küldöm az umpa lumpàimat és kitakarìtom a lakàst.

Spárgaidegek

Spárgával küzdünk, majdnem két hete.

Mó hajlamos elragadtatni magát, ha beszabadul a vásárcsarnokba, ráadásul egyedül. Spárgából is becsülettel bevásárolt, mert ugye, ha valami "Che bello?!", abból a kevés nem is lehet elég. 

Az elmúlt időszakban ettünk már spárgás pastát, spárgás rakott krumplit, baconbe tekert, sült spárgát, spárgás rizottót, spárgás ráktartárt, és a történetnek még nincs vége. És bár az ötletraktáram eléggé megcsappant, a csőben sült változat, az omlett és a krémleves még tervben van. De állunk elébe, ugyanis a spárga csodás tavaszi zöldség, minden pozitív és negatív tulajdonságával együtt. Az előbbiekhez mindenképp megemlítendő a C-vitamin, A1, A1, B2, E -vitamin- és kálium, foszfor, vas és kálcium tartalma. /A negatív... Nos, aki fogyasztott már spárgát, bizonyára tapasztalta, aki számára pedig még nem ismeretes, annak javaslok elrágcsálni 2-3 szálat a zöldségből, majd leöblíteni bőséges folyadékkal, és várni. A hatás garantáltan nem marad el./ 

A fent felsorolt kreációk közül kiválasztottam a legkülönlegesebbet, a spárgás ráktartárt, aminek ismertetésével ezennel megvalósítom a más tollával ékeskedés törvényi tényállását. Ez ugyanis 100%-ban Mó műve volt. 

Megtisztította a spárgákat. (A zölddel nincs nehéz dolgunk, de a fehéreket ajánlatos vékonyan meghámozni. A fejek hajtásai közül pórbáljuk meg óvatosan kimosni az esetleges homokot, a végeket visszavágni, majd 2-3 részre feldarabolni a spárgáinkat.)

Ezt követően blansírozta őket, azaz pár percre, lobogó, sós vízbe dobta, ahonnan egyenesen a jeges fürdőbe kerültek. Közben a rákokat fokhagymás olívaolajon megpirította, majd a kihűlésük után mindkét összetevőt apró kockákra vágta. Az ízesítéshez citromlevet, sót, borsot és olívaolajat használt, és jól összeforgatta. A keveréket kis tálkába kanalazta, lenyomkodta, és kis időre hűtőbe tette, hogy összeálljon és a tányérra való kiborítása után is megtartsa a formáját. Nagyon könnyű és egyszerű tavaszi vacsora. /Főleg, ha én írogathatok, miközben Mó birtokolja a konyhát. Az esetek 98 szàzalékàban a főzés nálunk csoportos foglalkozás, de miután reggel, hálóingben, a kávés bögrémért nyúlva levertem a szekrényből a létező legnagyobb és legnehezebb vizespoharunkat, ami a fedetlen jobb nagylábujjamon, majd pedig a járólapon landolt és nüansznyi darabokra tört, jobbnak láttam távol maradni a konyhától aznap. Igen. A kifogások királynőjének is nevezhettek./

Sòs zabaglione-t készìtett mellé, ami nem màs, mint egy borhab, de inkàbb borkrém, tojàssàrgàjàbòl, nagy löttyintés fehérborbòl, sòval-borssal ìtesìtve, gőz felett habosra keverve.

/Mò kérte, hogy mindenképp emlìtsem meg, hogy a sok folyadéknak nem lenne létjogosultsàga a tànyéron, de miattam nem itatta fel papìrtörtlővel, hogy olìvàs ciabattàval jòl feltunkolhassam../

Másnap repetáztam belőle, (ismét utalnék a fent említett, tetemes spárgazsákmányra). Ekkor viszont a feldarabolt hozzávalókat olívaolaj helyett majonézzel ízesítettem és "ragasztottam össze". 

Tavasz van. Szeszélyes, de tavasz.

Szép hétvégét, nemsokàra jelentkezem!

Pite, az almás

Életem legfinomabb almás pitéje, az almás piték csimborasszója. A receptet egy nagyon kedves kolléganőmtől csentem el, aki csodálatos sütikreációkkal lát el bennünket időről-időre. Ez az abszolút námbörván. /Na igen...itt felmerül egy kis elvi probléma. De ha például a nagymamám almását "almás süteménynek" hívjuk, nem pedig almás pitének -ami ugye két különböző, így össze nem hasonlítható kategória- máris megbékél a lelkiismeretem./

Ahogy azt már sokszor - többek számára szentségtörő módon- leszögeztem: nem túlzottan kedvelem a sütemények szilárd összetevőit. Mindazonáltal belátom, hogy a legtöbbjük rövid úton szétfolyna és atomjaira bomlana tészta-tartóelemek nélkül. Vannak kivételek, így például a következő, almás csoda tésztája is ilyen: omlós, citromos, fahéjas, édes, vaníliás... Vétek volna csupán az előítéleteim miatt likvidálni. 

Ennek persze ára van, mégpedig a gyúrást követő, több napig sajgó kar- és mellizomláz. /Valószínűleg igen, puhány vagyok./

Külön pozitívuma a vastag almás töltelék. Valahogy kiborító, amikor csak egy vékony csík kerül a két tésztaréteg közé. Ami még ennél is illúziórombolóbb, ha mindenféle darákkal tuningolják, hogy felszívja a felesleges nedvességet, teljesen kiszárítva ezzel. Én inkább beletörődök az izomlázba, és jól kinyomkodom a lereszelt almák levét. /Amit aztán rögtön felhörpintek. Kiskoromban, jutalomként mindig megihattuk a barna, szörnyen édes, de valóban 100% gyümölcslét. Már, ha a testvéremmel és az unokatesókkal kitartóan sündörögtünk a nagymama körül a konyhában./

Hozzávalók a tésztához:

30 dkg liszt

3-4 ek. cukor

csipet sò

25 dkg margarin

csipet fahéj (a recept szerint: "egy jòòòò csipet")

1 csomag sütőpor

1 csomag vanìliàs cukor

reszelt citromhéj

2 tojás

1 doboz tejföl

és 

a

  töltelékhez:

5 db nagyobb alma (lereszelve és levétől megfosztva)

citromlé és héj

fahéj

cukor (ízlés szerint)

Az eredeti recepthez képest a citrom leve és reszelt héja az én újításom. Vaníliás cukor helyett pedig Brigó barátnőm karácsonyi ajándékát, a házi vaníliaesszenciáját használom. 

A lisztet összemorzsoljuk a felkockázott margarinnal, majd összegyúrjuk a többi hozzávalóval. A tejfölt fokozatosan adagoljuk hozzá, mert lehet, hogy nem is lesz szükségünk az egész dobozra. Linzertészta állagú alapot kell kapnunk, amit két részre osztunk és kinyújtunk, a tepsink méretéhez (kb. 25 x 30 cm) igazìtva.

A reszelt- és kifacsart almát összekeverjük cukorral, citromlével és egy citrom reszelt héjával. 

Sütőbe kerülése előtt a felső tésztaréteget célszerű felvert tojással megkenni és villával megszurkálni. 

Apai nagyanyám testvére mindig aprított dióval a tetején sütötte meg. Nekem is úgy az igazi, ha a puha tészta és a szaftos almatöltelék mellett van valami ropogós is. 

/Ez lett volna az eredeti terv, a dió is megvolt, de valahogy lemaradt. Tipikus./ 

200 fokra előmelegített sütőben sütjük, amíg a szemet gyönyörködtető aranybarna színt elérjük.

Még a nem túl nagy gyümölcsrajongó Mó is megette, persze tripla mennyiségű porcukorszórással a tetején.

Ismét a végére hagytam a legjobbat! Magyar étterem-gyöngyszemek a New York Timesban! Köztük a MÁK Bistro, akikről korábban már írtam, és akik miatt nagyon-nagyon örül a szívem. 

Őrült hétfő lévén pedig jöjjön a mai napom, képekben.

(Köszönet a modellnek, a Fővárosi Állat- és Növénykert egyik lázadó lajhárjának, tökéletes hétfői alteregómnak.)

S F S

Egy rapid hètvégi programajánló.

Streed Food Show. 

Ha jól emlékszem, ez immáron a harmadik "Utcai kaja forradalom" nevezetű kezdeményezés azzal a célzattal, hogy megismertesse és megszerettesse velünk a bisztróételeket, különböző nemzeteken, tradíciókon átívelően.

Én kifejezetten kedvelem, amikor pl. az olasz utcákon kapható, két szelet, -általában egymásra borított és papìrba csomagolt- pizzát, a nap által felforrósított kőlépcsőkön üldögélve fogyasztjuk el. De hasonlóképp  jöhet a focaccia, a piadina, vagy bármilyen jól megpakolt panini. Brit földön a fish & chips. Ugyanígy vagyok itthon, a város különböző terein árult, és állva elfogyasztható tökipompossal is, télvìz idején. Hogy a nyári, strandos, fokhagymás-sajtos-tejfölös lángosról el ne feledkezzek! Van ennek egyfajta hangulata, amit itt egycsapásra, egy helyre összesűrítve, hatványozottan megtapasztalhatunk. 

A legjobb az egész programban, hogy a munkahelyemtől 5 percnyire található az eseménynek helyt adó Hold utcai Vásárcsarnok. Eddig minden alkalommal jelen voltunk és kóstoltunk, nem szakíthattuk meg pont most a láncot. És milyen jòl tettük!? 

Gyakorlatilag a munkahelyi spenòtfőzelèk-sült virsli ebédem utàn duplàztam. Kipròbàltuk az arancinit Da Marionàl, chinottòval /muszàj volt, végre valahol lehet kapni/, ès ràerősìtettünk Fragolàs fagyiélményeinkre. Mivel nàluk mindig pisztàciàt eszem gorgonzolàval, most bevàllaltam egy joghurtos meggyet, amivel szintén nem okoztak csalòdàst. Mindezek utàn Mò unszolàsàra elfogyasztottuk életünk első osztrigàjàt. Gillardeau osztrigàt, hogy egészen pontos legyek. /Sajnos nem voltunk valami következetesek az ételek sorrendjèt illetően. Valòban./ 

Muszàj volt beadnom a derekamat, màr ami az osztrigakòstolàst illeti. Pàr hete, a dublini piacon azzal tudtam leszerelni Mò erre itànyulò, erőteljes törekvéseit, hogy letettem a nagyesküt arra vonatkozòan, hogy legközelebb, ha lehetőségünk lesz, megkòstoljuk. Nem gondoltam, hogy erre ilyen hamar, ràadàsul a Budaörsi Halpiac jòvoltàbòl kerül majd sor.

Nos, vegyesek az érzèseim, bàr az élmény kétségtelenül meghatàrozò. Olyan volt, mint hajtűkanyarokkal tarkìtott hullàmvasùton ülni. Minden màsodpercben jött egy vàratlan hatàs. Az ìze kifejezetten kellemes, az utòìze pedig olyan érzèssel pàrosul, mintha kiittam volna a Földközi-tegert. Az bizton àllìthatom, hogy nem véletlenül pezsgővel fogyasztjàk. A lenyelése utàn nagyon jòl jött volna valami alkohol. Lehetőleg tömény. 

Mivel félő, hogy ha tovább folytatom az írást, leplezetlen elfogultsággal Davide, a Da Mairo cukrászának desszertkölteményeiről áradoznék, -és ti ezt marhára unnátok- jöjjenek inkább a mai fotók, a teljesség igénye 

nélkül.

Bővebb info itt.

Tömegre, tolongásra és ùjdonsàgokra felkészülni!