Egy horror-héten vagyok túl, nemalvással, vérnyomásemelő stresszel, túrógombóc méretűre szűkült gyomorral. A Rémálom az Elm utcában ehhez képest rózsaszín rágógumimese. Feladtam annak számolgását, hogy hányszor kívántam ezalatt, hogy "bárcsak csillámpóni lehetnék". /Vagy minimum olyan idős kislány, akinek a legfőbb bizalmasa egy csillámpóni./ Másra sem vágytam, mint egy agyzsibbasztó, görbe hétvégére. Bizton állíthatom, hogy a számból mindeddig soha nem hangzott el a 'berúgok' szó, de ez egyszer becéloztam a csillámpóni-állapotot.
/Ó, miért nem lehettem én woodstocki hippi?! Virágkoszorúval a hajamban, a fűben ülve, ezerszínű ruhákban, szappanbuborékot fújva.../
A fentiek ismeretében valószínűleg zúgó fejfájással, kavargó gyomorral kellene ezen sorokat megírnom, és arra ébrednem, hogy egy tigris ül a nappaliban, de hogy ez mennyire nem így van, rögtön elmesélem!
A hétvégét Kürtön, egy kedves szlovákiai kis településen töltöttük. Ez önmagában még nem sokat mond, de ha elárulom, hogy Kürtnek mesebeli pincesora van, és mi több, évente borfesztivált is rendeznek, egyre izgalmasabb a történet, nemde? Szám szerint sorban ez volt a hatodik Kürti Borfesztivál, melynek egyik főszervezője a húgom édeskedvese, L. /éljenek a nemzetközi kapcsolatok/, aki úgy vett részt negyedmagával (!) egy nagyszabású rendezvény összedobásában, hogy közben mellékesen leállamvizsgázott.
Szerencsére Mó ügyesen zsonglőrködött a szabadnapjaival, így semmi sem állhatott az utunkba.
Voltak elképzeléseim a dologról, de ezt a színvonalat, tartalmat és minőséget álmomban sem hittem volna. Mint ahogy arról sem volt fogalmam, hogy mennyi munka, szervezés, átdolgozott éjszaka van mögötte. /L., nagyon büszkék vagyunk, de most már tedd le az az ijesztő hangú voki tokit!/
3 színpadon, folyamatos műsorok, előzetes szűrőn átrostált, válogatott árusok, a gyerekseregnek állatsimogató, játszóház, arcfestés. /De nem ám a "festek egy pókhálót az arcodra, és te leszel a Pókember"-színvonalon. Kifejezetten mesteri alkotások születtek./ A szervezők a környékről érkezőkre, és a pincéktől távolabb élő falubeliekre is gondoltak, félóránkét közlekedett az ingyenes fesztiválbusz.
Szerencsére az idő kegyes volt hozzánk, és az elmúlt évek legsikeresebb üzleti vállalkozója, a gumicsizmaárus szalmakalaposra cserélődött.
A táj lehengerlően gyönyörű, a levegő kristálytiszta, a borforrás kiapadhatatlan. L. rokonsága hatalmas szeretettel várt bennünket, aminek elsődleges megnyilvánulási formája a bor volt. De természetesen nem lehet szó nélkül hagyni az ételeket sem, sok szeretet-összetevővel. Gulyás, házi rétes, sütemények, helyi különlegességek. Ez utóbbiakból, -legkevésbé sem szégyenlősen- a fesztiválon is kóstolgattunk. Megismerkedtünk a régi böjti édességgel, a kőtéssel, a grillezett füstölt juhsajttal, és a látványnak is gyönyörű "kúcsos" kaláccsal, melyet 9 tésztarúdból fonnak.
/Igen, volt ott sült kolbász is. És igen, valóban sötét van a háttérben. És nem, nem volt bűntudatunk a fél 10-kor történt kolbászevéstől./
Minden kanyarban egy ismerős, /visszautalnék a testvérem nemzetközi kapcsolataira/ ami garantálta, hogy a Szent Grálként hordozott kóstolópohár 2 másodpercnél hosszabb ideig nem volt üres. Már több órája róttuk a köreinket a pincesoron, a 32 fokos melegben, de a csillámpóni-szintet csak nem sikerült elérni. Aggasztó volt, mert vészesen közeledett az esti Neoton-koncert, amit ugrálva-ordítva szerettem volna megélni/túlélni/átélni. Miután már fél órája ment a műsor, és én még egyetlen számot sem ismertem, kivonultunk a tömegből, leültünk egy padra. /Mondjuk nem tudom, miért gondoltam, hogy Ádám és Éva majd az általam ismert 3 db-, és a Mó által ismert 1 db zeneszámot fogja másfél órán keresztül dalolni./ Aztán egy üres pálinkásüveg aljáról /de honnan lett nekünk pálinkánk?/ kipiszkált körte elfogyasztása átlendített a holtponton és hirtelen minden szám ismerőssé kezdett válni.
A Neotont egy retro dj követte, mondjuk a szlovák Dévényi Tibi bácsi, pöttyös labdák nélkül. Jelentem, elértem a kívánt állapotot, teli torokkal üvöltöttem a Super Troupert az Abbától /többek között/. Tisztára, mint 16 évesen. Azt hiszem, valahol a Modern Talking és DJ Bobo között adtam fel a dolgot.
Felkészültünk a legrosszabbra, már ami a másnap reggeli ébredést illeti, de semmi. Se fejfájás, se forgó gyomor. Semmi. Ennél jobb bizonyíték nem is kell a borok kiváló minőségének alátámasztására. Kettő furcsa tünetem azonban van. Nem emlékszem, hogy a hasizomláz eme fajtájával valaha is találkoztam volna már. Gyanítom, hogy a több órán át ordítva éneklésnek valami köze lehet hozzá. A màsik egy szabàlyos kör alakù, barnàslila ütődèsfolt a jobb csuklòm felett. Rejtély.
Móval reggel összeszedtük egymást, kerestünk egy életmentő kávét és tettünk még egy kört a pincesoron, ami másnap határozottan hosszabbnak tűnt.
Nem volt kedvünk hazajönni, de némileg megvigasztalt bennünket az ajándékba kapott házi vörösbor és Studentskà csokoládé, ami szerintem a világ egyik legjobbja, régi nagy kedvencem.
Jöjjenek a fotók! /Külön felhívnám a figyelmet a legstílusosabb madárijesztőre és a legszebb kürti cicalànyra./
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése