Spárgaidegek

Spárgával küzdünk, majdnem két hete.

Mó hajlamos elragadtatni magát, ha beszabadul a vásárcsarnokba, ráadásul egyedül. Spárgából is becsülettel bevásárolt, mert ugye, ha valami "Che bello?!", abból a kevés nem is lehet elég. 

Az elmúlt időszakban ettünk már spárgás pastát, spárgás rakott krumplit, baconbe tekert, sült spárgát, spárgás rizottót, spárgás ráktartárt, és a történetnek még nincs vége. És bár az ötletraktáram eléggé megcsappant, a csőben sült változat, az omlett és a krémleves még tervben van. De állunk elébe, ugyanis a spárga csodás tavaszi zöldség, minden pozitív és negatív tulajdonságával együtt. Az előbbiekhez mindenképp megemlítendő a C-vitamin, A1, A1, B2, E -vitamin- és kálium, foszfor, vas és kálcium tartalma. /A negatív... Nos, aki fogyasztott már spárgát, bizonyára tapasztalta, aki számára pedig még nem ismeretes, annak javaslok elrágcsálni 2-3 szálat a zöldségből, majd leöblíteni bőséges folyadékkal, és várni. A hatás garantáltan nem marad el./ 

A fent felsorolt kreációk közül kiválasztottam a legkülönlegesebbet, a spárgás ráktartárt, aminek ismertetésével ezennel megvalósítom a más tollával ékeskedés törvényi tényállását. Ez ugyanis 100%-ban Mó műve volt. 

Megtisztította a spárgákat. (A zölddel nincs nehéz dolgunk, de a fehéreket ajánlatos vékonyan meghámozni. A fejek hajtásai közül pórbáljuk meg óvatosan kimosni az esetleges homokot, a végeket visszavágni, majd 2-3 részre feldarabolni a spárgáinkat.)

Ezt követően blansírozta őket, azaz pár percre, lobogó, sós vízbe dobta, ahonnan egyenesen a jeges fürdőbe kerültek. Közben a rákokat fokhagymás olívaolajon megpirította, majd a kihűlésük után mindkét összetevőt apró kockákra vágta. Az ízesítéshez citromlevet, sót, borsot és olívaolajat használt, és jól összeforgatta. A keveréket kis tálkába kanalazta, lenyomkodta, és kis időre hűtőbe tette, hogy összeálljon és a tányérra való kiborítása után is megtartsa a formáját. Nagyon könnyű és egyszerű tavaszi vacsora. /Főleg, ha én írogathatok, miközben Mó birtokolja a konyhát. Az esetek 98 szàzalékàban a főzés nálunk csoportos foglalkozás, de miután reggel, hálóingben, a kávés bögrémért nyúlva levertem a szekrényből a létező legnagyobb és legnehezebb vizespoharunkat, ami a fedetlen jobb nagylábujjamon, majd pedig a járólapon landolt és nüansznyi darabokra tört, jobbnak láttam távol maradni a konyhától aznap. Igen. A kifogások királynőjének is nevezhettek./

Sòs zabaglione-t készìtett mellé, ami nem màs, mint egy borhab, de inkàbb borkrém, tojàssàrgàjàbòl, nagy löttyintés fehérborbòl, sòval-borssal ìtesìtve, gőz felett habosra keverve.

/Mò kérte, hogy mindenképp emlìtsem meg, hogy a sok folyadéknak nem lenne létjogosultsàga a tànyéron, de miattam nem itatta fel papìrtörtlővel, hogy olìvàs ciabattàval jòl feltunkolhassam../

Másnap repetáztam belőle, (ismét utalnék a fent említett, tetemes spárgazsákmányra). Ekkor viszont a feldarabolt hozzávalókat olívaolaj helyett majonézzel ízesítettem és "ragasztottam össze". 

Tavasz van. Szeszélyes, de tavasz.

Szép hétvégét, nemsokàra jelentkezem!

Pite, az almás

Életem legfinomabb almás pitéje, az almás piték csimborasszója. A receptet egy nagyon kedves kolléganőmtől csentem el, aki csodálatos sütikreációkkal lát el bennünket időről-időre. Ez az abszolút námbörván. /Na igen...itt felmerül egy kis elvi probléma. De ha például a nagymamám almását "almás süteménynek" hívjuk, nem pedig almás pitének -ami ugye két különböző, így össze nem hasonlítható kategória- máris megbékél a lelkiismeretem./

Ahogy azt már sokszor - többek számára szentségtörő módon- leszögeztem: nem túlzottan kedvelem a sütemények szilárd összetevőit. Mindazonáltal belátom, hogy a legtöbbjük rövid úton szétfolyna és atomjaira bomlana tészta-tartóelemek nélkül. Vannak kivételek, így például a következő, almás csoda tésztája is ilyen: omlós, citromos, fahéjas, édes, vaníliás... Vétek volna csupán az előítéleteim miatt likvidálni. 

Ennek persze ára van, mégpedig a gyúrást követő, több napig sajgó kar- és mellizomláz. /Valószínűleg igen, puhány vagyok./

Külön pozitívuma a vastag almás töltelék. Valahogy kiborító, amikor csak egy vékony csík kerül a két tésztaréteg közé. Ami még ennél is illúziórombolóbb, ha mindenféle darákkal tuningolják, hogy felszívja a felesleges nedvességet, teljesen kiszárítva ezzel. Én inkább beletörődök az izomlázba, és jól kinyomkodom a lereszelt almák levét. /Amit aztán rögtön felhörpintek. Kiskoromban, jutalomként mindig megihattuk a barna, szörnyen édes, de valóban 100% gyümölcslét. Már, ha a testvéremmel és az unokatesókkal kitartóan sündörögtünk a nagymama körül a konyhában./

Hozzávalók a tésztához:

30 dkg liszt

3-4 ek. cukor

csipet sò

25 dkg margarin

csipet fahéj (a recept szerint: "egy jòòòò csipet")

1 csomag sütőpor

1 csomag vanìliàs cukor

reszelt citromhéj

2 tojás

1 doboz tejföl

és 

a

  töltelékhez:

5 db nagyobb alma (lereszelve és levétől megfosztva)

citromlé és héj

fahéj

cukor (ízlés szerint)

Az eredeti recepthez képest a citrom leve és reszelt héja az én újításom. Vaníliás cukor helyett pedig Brigó barátnőm karácsonyi ajándékát, a házi vaníliaesszenciáját használom. 

A lisztet összemorzsoljuk a felkockázott margarinnal, majd összegyúrjuk a többi hozzávalóval. A tejfölt fokozatosan adagoljuk hozzá, mert lehet, hogy nem is lesz szükségünk az egész dobozra. Linzertészta állagú alapot kell kapnunk, amit két részre osztunk és kinyújtunk, a tepsink méretéhez (kb. 25 x 30 cm) igazìtva.

A reszelt- és kifacsart almát összekeverjük cukorral, citromlével és egy citrom reszelt héjával. 

Sütőbe kerülése előtt a felső tésztaréteget célszerű felvert tojással megkenni és villával megszurkálni. 

Apai nagyanyám testvére mindig aprított dióval a tetején sütötte meg. Nekem is úgy az igazi, ha a puha tészta és a szaftos almatöltelék mellett van valami ropogós is. 

/Ez lett volna az eredeti terv, a dió is megvolt, de valahogy lemaradt. Tipikus./ 

200 fokra előmelegített sütőben sütjük, amíg a szemet gyönyörködtető aranybarna színt elérjük.

Még a nem túl nagy gyümölcsrajongó Mó is megette, persze tripla mennyiségű porcukorszórással a tetején.

Ismét a végére hagytam a legjobbat! Magyar étterem-gyöngyszemek a New York Timesban! Köztük a MÁK Bistro, akikről korábban már írtam, és akik miatt nagyon-nagyon örül a szívem. 

Őrült hétfő lévén pedig jöjjön a mai napom, képekben.

(Köszönet a modellnek, a Fővárosi Állat- és Növénykert egyik lázadó lajhárjának, tökéletes hétfői alteregómnak.)

S F S

Egy rapid hètvégi programajánló.

Streed Food Show. 

Ha jól emlékszem, ez immáron a harmadik "Utcai kaja forradalom" nevezetű kezdeményezés azzal a célzattal, hogy megismertesse és megszerettesse velünk a bisztróételeket, különböző nemzeteken, tradíciókon átívelően.

Én kifejezetten kedvelem, amikor pl. az olasz utcákon kapható, két szelet, -általában egymásra borított és papìrba csomagolt- pizzát, a nap által felforrósított kőlépcsőkön üldögélve fogyasztjuk el. De hasonlóképp  jöhet a focaccia, a piadina, vagy bármilyen jól megpakolt panini. Brit földön a fish & chips. Ugyanígy vagyok itthon, a város különböző terein árult, és állva elfogyasztható tökipompossal is, télvìz idején. Hogy a nyári, strandos, fokhagymás-sajtos-tejfölös lángosról el ne feledkezzek! Van ennek egyfajta hangulata, amit itt egycsapásra, egy helyre összesűrítve, hatványozottan megtapasztalhatunk. 

A legjobb az egész programban, hogy a munkahelyemtől 5 percnyire található az eseménynek helyt adó Hold utcai Vásárcsarnok. Eddig minden alkalommal jelen voltunk és kóstoltunk, nem szakíthattuk meg pont most a láncot. És milyen jòl tettük!? 

Gyakorlatilag a munkahelyi spenòtfőzelèk-sült virsli ebédem utàn duplàztam. Kipròbàltuk az arancinit Da Marionàl, chinottòval /muszàj volt, végre valahol lehet kapni/, ès ràerősìtettünk Fragolàs fagyiélményeinkre. Mivel nàluk mindig pisztàciàt eszem gorgonzolàval, most bevàllaltam egy joghurtos meggyet, amivel szintén nem okoztak csalòdàst. Mindezek utàn Mò unszolàsàra elfogyasztottuk életünk első osztrigàjàt. Gillardeau osztrigàt, hogy egészen pontos legyek. /Sajnos nem voltunk valami következetesek az ételek sorrendjèt illetően. Valòban./ 

Muszàj volt beadnom a derekamat, màr ami az osztrigakòstolàst illeti. Pàr hete, a dublini piacon azzal tudtam leszerelni Mò erre itànyulò, erőteljes törekvéseit, hogy letettem a nagyesküt arra vonatkozòan, hogy legközelebb, ha lehetőségünk lesz, megkòstoljuk. Nem gondoltam, hogy erre ilyen hamar, ràadàsul a Budaörsi Halpiac jòvoltàbòl kerül majd sor.

Nos, vegyesek az érzèseim, bàr az élmény kétségtelenül meghatàrozò. Olyan volt, mint hajtűkanyarokkal tarkìtott hullàmvasùton ülni. Minden màsodpercben jött egy vàratlan hatàs. Az ìze kifejezetten kellemes, az utòìze pedig olyan érzèssel pàrosul, mintha kiittam volna a Földközi-tegert. Az bizton àllìthatom, hogy nem véletlenül pezsgővel fogyasztjàk. A lenyelése utàn nagyon jòl jött volna valami alkohol. Lehetőleg tömény. 

Mivel félő, hogy ha tovább folytatom az írást, leplezetlen elfogultsággal Davide, a Da Mairo cukrászának desszertkölteményeiről áradoznék, -és ti ezt marhára unnátok- jöjjenek inkább a mai fotók, a teljesség igénye 

nélkül.

Bővebb info itt.

Tömegre, tolongásra és ùjdonsàgokra felkészülni!

Pesto

Örömmel jelentem, Bazsi jól van, él és virul. Ez annak tudatában valóban örömhír, hogy Bazsi nem más, mint a két héttel ezelőtti pizzánkhoz vásárolt bazsalikom. Ő a valaha legtovább élt cserepes fűszernövényünk, pedig csak 'egyestés ügynek' indult, korábbi negatív tapasztalatainkból okulva. Megérdemli a nevet.  Két lakótársammal mindent elkövetünk a túlélés érdekében. Míg az egyikük alulról öntözi és kiülteti az ablakpárkányra napozni, a másik mindig behúzza onnan, a megégés elkerülése végett, mialatt én, a vasaláshoz használt 'spriccelővel' fújkálom a leveleit, rendületlenül. Úgy látszik, hármunk erőfeszítései megtérülők. Egyre több az új hajtás és olyan illatot áraszt, hogy nem lehet elmenni mellette egy újabb, mély levegővétel nélkül.

Egyik este, munkából hazaérve leültem, velem szemben Bazsi, és az a gondolat keringett a lestrapált agyamban, hogy nincs ebédem másnapra. Volt viszont friss bazsalikom, fokhagyma, olívaolaj, apukám által gyűjtött és megtisztított, majd a 'pesti lányainak' felküldött dió, nagymamától kapott csodaturmix-szerkezet ("Egyet se félj, kisaranyom, ezzel a tojást is felvered, 2 másodperc alatt!" Amióta az ominózus robotgéppel, valóban nem több, mint két szekundum leforgása alatt, rendszerint vajat köpülök a habtejszínből, tudod mama..én márpedig félek!) A birtokomban volt Mószülök legutóbbi látogatása után maradt, sok tömb parmezán és a fagyasztóban árválkodó, néhány szem gnocchi is (tényleg nem dobunk ki semmit, csak a legvégső esetben). Így elkészítettem minden idők legzöldebb ebédjét, a pestos nyokkit. Igazából egy alternatív verziót, a "majdnem pesto alla genovese-t", fenyőmag híján dióval, rézmozsár helyett pedig a már említett gépezettel. 

A receptet a fentiekben tulajdonképpen már le is írtam. A rövid lényeg, hogy a megmosott zöld leveleket összeturmixoltam a dióval, /ha igazán autentikus lettem volna és kevésbé lusta, beszereztem volna némi fenyőmagot/ fokhagymával, sóval, borssal, reszelt parmezánnal, majd fokozatosan öntöttem hozzá olívaolajat, míg a megfelelő, krémes állagot elértem. A mennyiségeket tekintve, -józan megítélésem szerint- sajnos nem lehetek mérvadó. Egyrészt szemmértékre hagyatkoztam, másrészt a fokhagymával való, bensőséges viszonyom miatt, vele kapcsolatban néha elragadtatom magam. Valòjàban mindig. A parmezánnal szintúgy. 

Kettő fontos és hiteles javaslatom azonban van. Az egyik, hogy akár mozsarat használunk, akár elektromos segédeszközt, figyeljünk arra, hogy a nagy préselés-keverésben időnként tartsunk szünetet, illetve, ha mixert hívunk segítségül, a szünetek között a gombot ne hagyjuk lenyomva pár másodpercnél tovább, így ugyanis hirtelen felmelegedhet a pestonk, és friss zöldből átváltozik csúf barnába. A másik, hogy miután kifőtt a tészta -vagy jelen esetben a gnocchi-, a pestót kanalazzuk rá, keverjük el, de ezután már semmiképp se helyezzük vissza a tűzre és ne melegítsük, különben a következmények az "A" esetével azonosak lesznek. 

Ötperces étel. Na jó, legyen tíz! És azért tíz perc alatt konyhai istennővé válni, nem rossz dolog, lehetett előtte bármilyen borzalmas napunk is. A teljes megdicsőülés természetesen csak másnap, a munkahelyi ebédszünetben jön el, amikor jólesően és büszkén elfogyasztjuk, de addig bőven van időnk például elmosogatni magunk után. Az sem vészes, mert ha ügyesen bűvészkedünk, elegendő egy lábos, amiben megfőzzük a nyokkitat, és egy másik edény, amiben összeállítjuk a zöld 'mártást'.

Ha marad a pestoból, ne essünk kétségbe, friss baguettel /bocs Mó, persze, hogy ciabattát akartam írni/ maga a pompa, de krémlevesek tetejére csepegtetve, vagy saláták öntetturbójaként is varázslatos. /Tekintve a tényt, hogy én simán elkanalazgatom a maradékot kiskanállal, nálunk ritkán találkozik össze pesto más élelmiszerrel./

A tartósításának a titka, hogy az üvegben, vagy dobozban tárolt pesto tetejére vastag olívaolaj-réteget öntünk, elzárva ezzel a levegővel való érintkezéstől. 1-2 hétig eláll hűtőben.

 

A végére tartogattam a legjobbat! Hétvégén csoda dolog történt velem: megismerkedtem Maslow-val, a vizslakölyökkel. Kétségtelenül ő a világ legintelligensebb kiskutyája, alig néhány hónapja és pöttöm termete ellenére már hallgat az "Ül!" vezényszóra és a nevére. Elalszik az öledben, a fejét a tenyeredbe hajtja, és azt álmodja, hogy épp eszik (ezt a szájmozgásából sejtettük).

 A legédesebb dolog, amit mostanában tapasztaltam. Szükségleteit tekintve pedig máris névadója piramisának a csúcsán trónol... Zsja-nak teremtették. Ő lesz a legjobb gazdája.

Giniszkenyér. That's grand!

Muszáj volt kipróbálnom. Azóta nem hagyott nyugodni a dolog, amióta az elsőt haraptam egy szelet barna, ragacsos, sós-édes, puha, gabonákkal teli és kalàcsra hajazò Guinness breadbe.

Még az sem rettentett el, hogy nem épp nevezhető a szegények kenyerének, az alapanyagok beszerzésének árán több napi ebédemet letudtam volna. Na, de néha ki kell rúgni a hámból, ami nàlam egyet jelent a Fővàm tèri vàsàrcsarnok szomszédsàgàban talàlhatò, különleges élelmiszereket kìnàlò Ázsia bolt kifosztàsàval.

A Guinness másik felét trüffelekre szerettem volna használni, de itt megálljt parancsoltam, mert a 25 kis barna giniszgolyóhoz szükséges csokoládémennyiség 1 kg. És bár tagadhatatlanul szimpatizálok Gombóc Artúr életmódjával, ez már nekem is sok. Ki kell talàlnom valamit, hogy a mardék itòka ne vesszen kàrba.

Hozzávalók a kenyérhez:

• 600 g teljes kiőrlésű liszt
• 150 g finomliszt
• 75 g zabpehely
• 2,5 tk. szódabikarbóna
• 1 tk. só
• 2,5 ek. barna cukor
• 40 g vaj
• 480 ml tej
• 200 ml melasz
• fél pint Guinness

Erre a linkre kattintva megtekinthető a folyamat.

Szerencsére nem kell hozzá elektromos szerkentyű. Mióta felrobbantottam néhai habverőnket, kifejezetten örülök minden receptnek, amihez elég a két kis kezem (vagy Mò két, nagy keze). Első lépésként a vajat dolgozzuk össze a szàraz összetevőkkel, majd belekeverjük a tejet, a melaszt és a giniszt. 

170 fokra előmelegìtett sütőben, 40-45 perc alatt elkèszül.

Még Mó is megkedvelte, pedig ha valaki, ő aztán nem a reformtáplálékok híve. Neki a kenyér fehér, a cukor szintúgy. /A teljes kiőrlésű lisztből készült pasta szentségtörés./

Frissen, langyosan, fehérboros sült borjùszelet-ùjburgonya vacsorànkhoz is tökéletesen passzolt.

Hidegen sós vajjal és édes lekvárral a legfinomabb, de el tudom képzelni felvàgottakkal, sajtkrèmmel is. Azaz már nem csak elképzelni.

Egyébként jelentem, kezdek kilàbalni az ìr-kòrbòl. Tùl vagyok több òra folyamatos fényképnèzegetésen, és a 'kivàlasztottak' fèszbùkra valò, 'kötelező' kiposztolàsàn, 2 P.S. I love you-n (egyet magyarul, egyet olaszul bőgtem végig), màr csak alkalomadtàn hallgatok meg és duduràszok (igazàbòl àriàzok) 1-1 ìr népdalt vagy Dubliners-szàmot, és szép lassan (valòjàban piszkosul gyorsan) az utolsò csomag kedböri digestive is elfogy. 

Nincs màs hàtra, muszàj lesz visszatèrnem a jelenbe. Csak mèg legurìtom a maradék Guinnest és alàfestésként megnèzem ezt a kedves kis videòt.