HALaszthatatlan ügyek

Miután az időjárásban már egyáltalán nem lehet megbízni, én a saját bejáratú, két évszakomra hagyatkozom. Az első a szalonnás-juhtúrós sztrapacska-évszak, főként meleg, sőt, a legforróbb időben, a másik pedig a halas évszak, általában akkor, ha hűvösebbre fordul az idő. Jelenleg ez utóbbi gyomor-meteorológiai jelzéseit követem, non-stop halat ennék. Halat, rákot, kagylót, és társaikat. Ennek biztosan van valami biológiai magyarázata. /A 40 fokos hőségben való sztrapacskázásnak viszont nem hinném, hogy a tényen kívül -miszerint nálam bizonyos dolgok bizonyítottan az ellentétükre cserélődtek- bármi tudományos indoka lehetne./

A kettő, fent említett időszak között abszolút spontán vagyok az étkezésemet illetően. /Persze!/

Mivel Mó már alaposan kiismert, "évszakváltásokkal" együtt, nem lepődött meg, hogy a minap, a fish & chips ebéd után, halat kívántam vacsorára is. Készségesen beadta a derekát. /Tudja, hogy amikor beköszön a 'halszezon', jobb nem tréfálni./

Gyömbéres-kókusztejes garnélát készítettünk.

Hozzávalók:

• tisztítot rákfarok
• chili
• gyömbér         
• só, bors
• olívaolaj
• kókusztej

A rákokat bepácoljuk olívaolaj, chili, és friss -reszelt, vagy felaprított- gyömbér keverékébe. Jó, ha viszonylag hosszabb ideig ücsörögnek a fantasztikus illatú pácban, na de nálunk ilyen kérdésekben mindig az éhségünk parancsol. Következésképp a garnéláink alig örülhettek egy negyedórás fürdőzésnek. 

Felforrósítunk egy serpenyőt, ebbe kerülnek a rákocskák. Sózzuk, borsozzuk őket, majd, miután szép, pirosas-rózsaszínessé változnak, tetszőleges mennyiségű kókusztejjel felöntjük. /Az én tetszésem elég nagy. Tulajdonképp az étel neve lehetne akár "kókusztejleves, rákokkal" is./ 

Figyeljünk rá, hogy nehogy túlsüssük őket. Mert tényleg rágós, levágott kisbabaujjak lesznek belőlük. /Love 'Colin' Actually után szabadon./

A végén megszórtam volna vékony csíkokra vágott újhagymával, ha nem marad le a bevásárlólistáról szegény. Legközelebb a fokhagymát sem likvidáljuk.

Kétségtelenül nekünk vannak a világ legjobb szomszédai, akik amellett, hogy egyébként, úgy átfogóan mindenre odafigyelnek és azonnal jönnek, ha vészhelyzet van, még azt is megsúgják, hogy hol akciós a kókusztej. 

Azt hiszem, hogy most ki kell bontanom egy tonhalkonzervet. /Egy újabbat./ Emellett várom a következő karácsonyi vacsorát, és anyu mandulás-fokhagymás pisztrángját. /Azt nagyon./

Erről fantáziálgatok. És róluk /az alábbi a sorrendben/:

Igyunk növényt, avagy éljen a 'növényszín'!

A legutóbbi élelmiszer-lista ezennel frissítésre kerül, az ápdételés apropója az újonnan kipróbált növényi tejszín.

Őszintén bevallom, hogy erős fenntartásokkal használtam, /emlékeztetnék mindenkit az IGAZI tejszínhez fűződő, már-már egészségtelen és abnormális, plátói, és sajnos lezárt, lassan pókhálóval lefedett viszonyomra/. 

Azóta két ételt is kipróbáltam vele. Dobpergés és nagy taps tehát a rizstejszínnek!

A minap megsajnáltam a hosszú idő óta a konyhánkban hánykolódó sütőtököt, /na meg nem hagyott nyugodni a rizstejszín/, és dacolva a rég lecsengett sütőtökszezonnal, egyúttal fejet hajtva a jelen "ősztél" előtt, krémlevest készítettem. Az édesburgonyához hasonlóan a tököt is sütőben sütöttem karamellesre. Közben olíva-és tökmagolaj keverékén hagymát és fokhagymát pirìtottam. /Na igen. Egyedül töltött napjaim előnye és ideiglenes autonómiám manifesztálódása a korlátlan és felhőtlen fokhagymahasználat./ Erre a hagymás alapra kanalaztam a puhára sült tököt, majd sóztam, borsoztam és nem maradhatott el a jelentős mennyiségű chilipehely sem. Végül felöntöttem forrásban lévő vízzel. Miután rotyogott egy kicsit, hozzáadtam a rizstejszínt. Ez utóbbit érdemes előbb megkóstolni az ízesítés miatt, mert trükkös. /Nekem az első kifejezetten sós ízű volt, a mostani pedig édeskés./ Botmixer, és kész is. A tetejére pár csepp tökmagolaj és pirított tökmag/fokhagymás kenyérkocka jól jöhet. 
Bár állati eredetű testvérére /inkább mostohatestvérére/ egy cseppet sem hajaz a növényi tejszín, a sütőtök TÖKéletesen semelgesítette a semmihez sem hasonlítható ízt. 

A fotó nem sikerült a legjobban /és nem haragszom meg, ha ez alapján senki nem érez olthatatlan vágyat egy tál leves elfogyasztása iránt/, na de 1) sietni kellett, 2) késő volt, 3) az éhenhalás szélén már a fényképező sem kattog vidáman.

És ha már tök:

2 hónap mérlege: 17 új barát

Van az úgy, hogy ellenségekből jóbarátok lesznek. Van, hogy valaki, aki világ életében utálta például a gombát, egyszer csak megkedveli, minden különösebb ok nélkül. /Éljenek a hétévente megújuló sejtek!/ Nálam bizony szükségeltetett az a bizonyos különösebb ok, mégpedig a mindenféle étel intoleranciák napvilágra kerülése. Két hónap tanulságai, de még inkább új tapasztalatai, találkozásai következnek. 

Hadd mutassam be legújabb barátaimat!

1. Avokádó 

Az abszolút Jolly Joker. Sósan és édesen engyaránt jól működik, de szeretem szendvicsben, salátában, vagy csak önmagában, sóval, borssal, cirtomlével, olívaolajjal is.

2. Rizstej 

Elmodhatatlan öröm, hogy számtalan kudarcba fulladt próbálkozás után találtam egyet, amiben nincs hozzáadott cukor, semmiféle tartósító és kiejthetetlen nevű adalékanyag, kizárólag rizs, víz, mandula, só, illetve tengeri alga. /Ez utóbbi létjogosultságát nem firtatom./ Nem mellesleg még az íze is kellemes. /A termék olasz. Mó szerint nincs ebben semmi véletlen./

3. Földimogyorós kölesgolyó 

Totális függőség. 

4. Kókusztej 

Minden krémesebb tőle, kár, hogy a karakteres kókuszíz csak hidegen használva élvezhető. De pont emiatt működik jól a bounty-ízt nem tűrő ragukban, főzelékekben, krémlevesekben. 

5. Teák 

Sosem voltam nagy tearajongó. Valahogy mindig bosszantott, hogy hiába van gyümölcs/vanília/jázmin, stb. íze, mégsem volt "teste". /Tulajdonképpen nem tej volt./ 360 fokos fordulattal, gyakorlatilag minden nap teázom, és egyre bátrabban csattintgatom a teatojást. Legújabb szerzeményem egy édes chai tea. Szimpatikus tulajdonságai közé tartozik az, hogy ezerízű,  koffeinmentes, önmagában édes és csípős.

6. Zabkása

Zabkását korábban is gyakran fogyasztottam reggelire, tejjel készítve. Be kellett, hogy lássam, hogy rizs-vagy kókusztejjel főzve talán még finomabb  /és ragacsosabb/, mint a hagyományos verzió. Aszalt gyümölcsök, olajos magvak, nádcukor és növényi tej. Néha nagymama házi meggylekvárja.

7. Juhsajt 

Az allergológus hölgy azt tanácsolta, hogy ha végképp nem bírom tovább sajt nélkül, 3-4 naponta fogyaszthatok, de lehetőleg mozzarellát, vagy nem tehéntejből készült termékeket. /Töredelmesen bevallom, hogy nálam a "végképp nem bírom"-állapot konstans. Azért igyekszem önfegyelmet gyakorolni. Ilyen juhsajt-árak mellett egyébként nem is olyan nehéz./

8. Kuszkusz 

Csodálatos találmány. Tegnap vacsorára kuszkusz-salátát készítettünk, pirított póréhagymával, gombával, mozzarellával, virslivel, olvíabogyóval, körülbelül 10 perc alatt. Mindketten repetáztunk. 

9. Sós étcsokoládé 

Amióta tiltólistára került a tejcsokoládé, NEM volt rá példa, hogy megkívántam volna egy szelet csokit. Ami a korábbi, csokoládéfaló-előéletemet tekintve felettébb furcsa. Rácsodálkoztam az ízesített étcsokoládék széles tárházára, velük egyetlen gond van csak: kakaótartalomban jócskán lemaradnak 80% feletti társaik mögött. Azért nekem ennyi kompromisszum belefér. Egyre figyelek csupán, hogy az összetevők között ne legyenek tejszármazékok. Nemrég leltem rá a fekete sóval ízesített étcsokoládéra. Mi mást mondhatnék? Ez szerelem.

10. Házi májpástétom

Házi kacsazsírral. 

11. Prosciutto és más, érlelt sonkák 

Ebben nem ismerek tréfát. Sem határt.

12. Zabkenyér 

A zab azon kevés gabonák egyike, amit könnyen megemészt a szervezetem. /A testvéremnek tökéletes kenyérreceptje és pék-génje van./ 

13. Halak, rákok 

Nem hiszem, hogy ez az allergiákkal lehet összefüggésben, sokkal inkább azzal, hogy menetrend szerint, minden évben van néhány hét, amikor semmi mást nem ennék, csak halat. Akár minden nap, többször is.

14. Téliszalámi, kolbász 

Sajnos a sonkák, felvágottak nagy része tartalmaz tejet valamilyen formában. A bizonyos P-betűs téliszalámi nem. Mó ennek nagyon örül, ugyanis lelkes rajongója. "Miattam" aztán lelkesen vásároljuk is. 

A nemrég elkészült, házi töltésű kolbászról ódákat zenghetnék, annyira finom lett, hogy az ízletességével egyenes arányban, rohamosan fogy.

15. Turmixok 

Kókusztejjel a legfinomabbak. 

16. Tökmagolaj 

Salátákra tökéletes, élettani hatásait tekintve pazar.

17. Gumimacik 

Régi-új ismerőseim, bűnbeesésben tettestársaim, Szenibarátnőmmel közös kedvenceink. Nagyon jófej társaság, fogalmuk nincs, hogy mi az a tej.

Nem könnyíti meg a dolgomat, hogy a fenti termékek, alapanyagok java -még ha nem is aranyáron mért de- kétségtelenül drágább az általános élelmiszereknél, és néha viszontagságos a beszerzésük. A másik oldalon viszont ott a nem elhanyagolható tényező, hogy kevesebb is elegendő belőlük, illetve, hogy tovább elállnak. Ja, és, hogy az egészségemet szolgálják. Ezt majdnem elfelejtettem. 

Bár az első, makacs-tagadó-önsajnáló időszak után árnyaltabbá vált a helyzet, azért vannak dolgok, amik piszkosul hiányoznak. Ilyen az Oreo, a sajtkrém, a tejszín, a joghurt, a vaj, a mascarpone, a camambert, a gorgonzola, az isler, a creme bruleé, és a tejeskávé. És... Ezen a ponton jobbnak látom befejezni.

Csak még valami:

Szalonnazsír, gombapüré és egyéb turpisságok

Mó figyelmességét és gondoskodását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a kedvemért -de még inkább a tejfehérje intolerancia kedvéért- lemond a vajról, még olyan -alapvetően vajért vadul ordító- ételek esetén is, mint például a risotto. 

Valószínűleg a következő recept láttán sokan a szívükhöz kapnak majd, és bevallom őszintén: nekem sincs kedvemre az önkényes receptátalakítósdi. Belátom, hogy a vajnál kevés jobb hozzávaló létezik, ami bármilyen reménytelennek tűnő ételt képes megmenteni a maga krémességével, telt, tejszínes ízével. /Befejeztem. De azért nyeltem egy nagyot./ 

Korábban már megosztottam a risotto-alapverzió elkészítésének részletes leírását, ennél a receptnél is célszerű ezt használni, annyi csupán a csavar, hogy a vaj teljes mértékben kiiktatódik, átadva helyét az olívaolajnak és Mó egyéb kreatív megmonzdulásainak. 

Legutóbb gombás risottot készítettünk, alapvetően a hűtőben árválkodó, megkezdett doboz barna csiperke által inspirálva. /A házi, szárított vargányát ugyanis korábban, -felelőtlenül- az utolsó porszemig beáldoztuk a polentába./ Vettük továbbá a fáradtságot, és gombából, hagymából, fokhagymából és sárgarépából, só, bors, kakukkfű hozzáadásával alaplevet főztünk. /Mó főzött. De a főtt zöldségeket én ettem meg, sóval, borssal, olívaolajjal lelocsolva. Csak, hogy teljes legyen a munkamegosztás. Nalunk demokrácia van a konyhában./ 

Olívaolajon apróra vágott hagymát dinsztelünk, ezt követik a gombakockák. Jól összepirítjuk, sóval, borssal és kakukkfűvel ízesítjük, és, még mielőtt a rizs belekerülne, körülbelül a gombás keverék egyharmadát mentsük ki a lábosból. Ezt követően minden megy a már ismertetett módon. Egészen a záróakkordig, nevezetesen, hogy az utolsó lépésként belekeverendő fagyos vajkocka helyett a kimentett, majd pürésített gombával "krémesitjük" a risottónkat.

A tetejére- amolyan jogosan megítélt kárpótlásként- szalonnakockákat pirítottunk. 

/Miközben elindultam megteríteni az asztalt, fél szemmel még láttam, ahogy Mó hozzáönti a szalonna kisült zsírját is. De nem szóltam. Elég csapás neki a vajmentes élet. Na meg valljuk be, a szalonna zsírja sem rontott még el semmit./

Mostanában, ha rámjön a nassolhatnék, általában a házi kolbászt választom. Néha már olyan keserű az étcsokoládé, hogy az édességvágy elillan, és átveszi a helyét a pirospaprika és füstíz iránti sóvárgás. /Remélem, hogy a minap az egyik ismerősöm nem az elfogyasztott kolbászkarikákat látta rajtam, amikor megjegyezte, hogy ki vagyok simulva./

Nagymama által kötött gyapjúzoknival a lábamon, forró /szigorúan koffeinmentes/ teával a balomon, sűrű hóeséssel a horizontomban mi többet kívánhatnék most magunknak, mint egy gyorsan suhanó szánkót? /És valakit, aki húzza. Mó? Nincs több táska, cipő, meg hasonló "felesleges" rosszalkodások. Becsszó. Csak vegyünk egy szánkót!/

Polentavacsora

Jön a hideg, nincs mese. Ezt nem feltétlenül a hőmérséklet csökkenéséből tudom, hanem valami egészen más súgta meg: tegnap zsíros kenyeret vacsoráztam. Lilahagymával, ahogy kell. Egy harapás visszarepített a nagymama konyhájába, a viaszos vászon terítős asztal mellé, 20 évvel ezelőttre. /Legközelebb katonákat gyártok, Papa után szabadon. Egy kocka kenyér, egy karika házi kolbász és/vagy füstölt szalonna, hagyma, és jöhet a hadsereg totális leverése./

Valószínűleg a testemnek szüksége van a nehezebb ételekre, hogy felkészüljön a zimankóra. /Mennyivel jobban hangzik ez a magyarázat, mintsem, hogy gyakorlatilag már csak a zsír maradt, amit még -büntetlenül- a kenyeremre kenhetek. Még a legtöbb margarin is tartalmaz tejet. Bár azt Mó egyébként is kitiltotta a hűtőből./ 

Az utóbbi időben valahogy nem kívánom a húst. /Na igen, attól tartok, hogy fenti elméletem a hidegről és a testem "testes" ételigényéről ezen a ponton meg is dőlt./

A következő fogás laktató, egyszerű, gyors, és nem mellesleg őrületesen finom.

Korábban nem igazán ettem polentát /avagy puliszkát/, de aztán, ahogy akklimatizálódtam az észak-olasz gasztronómiához, úgy lett szerves része az életemnek. Ők főként ragukhoz fogyasztják köretként. 

A mi ragunk ez esetben gombákból állt, ezt halmoztuk a tetejére.

Polentából érdemes /és messzemenőkig bölcs döntés/ a pár perc alatt elkészülő, előfőzött /csúnya szóval instant/ verziót választani, hacsak nem szeretnénk egy órán át harcolni egy dühös, puffogó és adott esetben égető lábostartalommal. /Az élvezeti értéke nyilván más, de én inkább elkerülöm az égési sérüléseket./

Mó - a szíve , és az én szívem szerint- hozzáadott volna egy jókora darabka vajat is, hogy még krémesebb legyen, de mivel tilos, és épp van itthon szarvasgomba olaj, ezzel cseleztük ki a rendszert és tettük még gombásabbá az ízhatást.

20 dkg kukoricakását, folyamatos kevergetés mellet adjunk hozzá nagyjából 8 dl, forrásban lévő, sós vízhez. Forró vízzel, tetszés szerint higíthatjuk a masszát. Legyünk résen, mert hamar bekövetkezik a pöfékelő vulkán állapot. Ilyenkor csak húzzuk le a tűzről, és ha a polenta is és mi is megnyugodtunk, mehet vissza, de csakis folyamatos keverés mellett. Mi legutóbb, amikor már majdnem késznek éreztük, beledobtunk egy marék -előzetesen melegvízbe áztatott, majd felaprított- szárított vargányát.

Jót teszünk magunkkal, ha a végén nem csak némi zsíradékkal, de jókora adag reszelt parmezánnal is gazdagítjuk. /Merthogy a parmezán az parmezán, nem pedig sajt. Ilyenképp pedig tejfehérje sem lehet benne. Na igen, az önámítás nagymesterét olvassátok./

A friss gombákat - jelen esetben fehér és barna csiperkét, illetve laskát- felaprítjuk, majd a serpenyőben előzetesen felforrósított olívaolajra és fokhagymára dobjuk. Miután megpirultak, jöhet a só, bors, valamint, ha van, egy kis kakukkfű.

Másnap, a megmaradt polentát másfél-két centis szeletekre vágtuk, és serpenyőben, olívaolajon megpirítottuk. Hivatalosan köret, szerintem önállóan is megállja a helyét.

***

Végre megnéztük Móval a La Grande Bellezzát, kedvenc Puskinunkban. Nos, átrohant rajtam, mint egy gyorsvonat. Kerestem, de eddig még nem találtam rá illő, jó szót. Egyáltalán nem vagyok híve a skatulyáknak, de azért eddig mindig sikerült legalább egy odaillő jelzős szerkezetet találnom az aktuálisan látott filmre. De ez? Életszagú is, meg nem is. Sokkoló is, meg nem is. Elgondolkodtató, de néhol könnyed. Provokatív? Szürreális? Hatásvadász? Realista? Vagy mindez, együtt? Róma talán nem is örök.

Mindenesetre azt gondolom, hogy életem legjobb periódusában láttam, és bár a konklúzió még mindig dolgozik bennem és formálódik, a film rövid távú hatásairól sokat elmond, hogy a végén bizony nehezemre esett felállni a székemből. 

/Külön személyes sikerélmény, hogy annak dacára, hogy a főszereplő -a narratív részeket kivéve- olyan cifra, ámde bűbájos dél-olasz dialektusban beszélt, hogy győztem zoomolni a feliratra, egyébként sikerült a szövegből való puskázást minimálisra redukálnom./

Krumpli, te édes!

Végre megismerkedtünk, az édesburgonya és én. Régóta kerülgettem már és csak nem hagyta nyugodni a kìváncsiságomat. 

Gondoltam, most, hogy "itt van az ősz, itt van újra", félreteszem a jó kis testes téli receptjeinket, és bevetem legújabb kedvencemet, az édesburgonya krémlevest. 

Hasonlìthatnám a sütőtökhöz, de nem mondanék igazat, mert a szìnén kìvül ÉDESkevés a közös pont.

A burgonyàkat meghámoztuk, és apró kockákra vágtuk. /Füllentettem a királyi többessel, ugyanis ezt mind a kés-zsonglőr Mó vitte véghez./ A kis narancs kockákat egy tálban összeforgattuk néhány gerezd fokhagymával /itt léptem én a képbe/, nagyobb darabokra szeletelt vöröshagymával, sóval, borssal, illetve olìvaolajjal, majd egy sütőpapìrral borìtott tepsiben, nagyjàbòl 20 percre, 200 fokos sütőbe tettük. Miután szépen összekaramellizálòdtak, nekiestünk a botmixerrel, közben pedig fokozatosan adagoltunk hozzá forró vizet. Mivel a tejszìnnel való bűnös viszonyomnak véget kellett vetnem, -a krémleves pedig mi mástòl lenne kémes, mint a zsìrdús tejszìntől-, kénytelen voltam új alternatìva után nézni. Dobpergés és tapsvihar a kókusztejnek! Legszìvesebben egy húzásra kikortyolgatnám a konzervdobozból /vállalva minden esetleges vágási sérülést/. A kókusztejnek van egy olyan jó /vagy rossz/ tulajdonsága, hogy főzés közben elveszìti kókuszosságát, ìgy semleges sűrìtőként /selymesìtőként, hmmm.../ viselkedik. Az ára egy kicsit valóban szìvbemarkoló, na de egy ilyen téli -akarom mondani őszi- kényeztető vacsora megérdemli néhanap.

A sózással ne spóroljunk, az édesburgonya neve nem véletlenül az, ami, tehát valóban elkél a sós ellensúlyozás.

Tetszőleges sűrűségűre higìtható. 

Az ott a tetején nem parmezán /vagy valami nagy huncutság tortént/.

Új év, tiszta lap

/A szándékosan közhelyes cím leírása alatt körülbelül teljesen el is felejtettem, hogy mit össze nem bűnöztem az elmúlt másfél hétben, már ami a táplálkozást illeti./

Bár az olaszok is esznek lencsét az újév első napján, szerintem titkon mégis jobban bíznak a tésztában, mint pénzhozó csodaételben. Alapozom ezt arra, -amit talán már említettem is- hogy a tészta mindenre jó és mindenre gyógyír. 

/-"Mó, fáj a gyomrom és hányingerem van." 

-"Rendben, ne aggódj, főzök neked egy kis tésztát."/

Különleges tésztarecept következik, több okból. Először is, mert maga a pasta saját kezűleg gyúrt, a nagymama tyúkjainak tojásaiból, és saját tésztanyújtó géppel nyújtott, ami az elmúlt évek legkreatívabb, leghasznosabb és legmenőbb karácsonyi ajándéka. /Kösz szülők!/ 

Másodszor tökéletes példája a maradék újrahasznosításának, lévén, hogy a raguhoz a szentestére készült fácánleves fácánja szolgáltatta az alapot. 

A friss tésztához, alaprecept szerint /Mó szívesen kísérletezik plusz tojássárgákkal, a színe miatt/ 100 gramm liszthez egy egész tojás szükségeltetik, valamint egy csipet só. Mi, ennek a négyszereséhez használtunk egy kevéske olívaolajat is. Mivel én tekertem a járgányt, nem volt kérdés, hogy mi készüljön. /Egyértelműen a kedvencem, a tagliatelle, vagyis szélesmetélt./

A raguhoz, olìvaolajon és hagymán megpirítottunk felkockázott bacont, majd szépen sorban jöhettek az otthon fellelhető zöldségek, így a apróra vágott répa, gomba, paradicsom. Amikor már láthatóan nagy volt a buli a serpenyőben, beledobtuk a felaprított, főtt fácánhúst. Kis együtt-pirítás után felöntöttük egy bőséges adag vörösborral, majd hagytuk, hogy az alkohol elpárologjon, a szósz pedig egy darabka vaj segítségével besűrűsödjön. /Előre szóltam, hogy bűnöztem./

Természetesen a só, bors és friss rozmaring elmaradhatatlanok.

Káprázatosan finom lett, gyaníthatóan ebben a friss tésztának és a tésztanyújtó debütálásának nem kis szerepe volt.

Mértékegységeket nem véletlenül nem írtam: bár meghurcolt kifejezés az "ízlés szerint", de itt tényleg erre volt szükség. Vonatkozik ez mind a mennyiségekre, mind a hozzávalókra. Valószínűleg finom lehet darált marhával is, vagy más, épp rendelkezésre álló hússal, de kakukkfűvel, angol zellerrel is csavarhatunk egyet a bajszán.

Egy csudajó szilveszter este után, -aminél szebben nem érhetett volna véget az előző év és nem kezdődhetett volna jobban az új- /többek között majdnem megtanultam pókerezni, én, aki hivatalosan és köztudottan is antitálentum vagyok mindenféle kártyajátékban/, tehát ilyen új képességek birtokában, egy tál lencsesaláta és egy olasz nyelvtankönyv- és szótártorony mellől kívánok mindenkinek boldog pillanatokkal, meglepetésekkel teli, az elképzeléseivel és álmaival harmonizáló évet!

2014-gyel kapcsolatban valami jót és izgalmast szimatolok a levegőben. /A testvérem szerint ez semmi jót nem jelent. Vagyis, ha az én megérzéseim irányítanák az univerzumot, lehet, hogy 2015 már nem lenne része az időszámításnak./

Milyen megnyugtató hinni és tudni, hogy ez nem így van...