Vakàciò

Péntek 07:45

A mai reggel határozottan más, mint az előzők. Ez a hét semmilyen szempontból nem mondható harmonikusnak. Amikor az ember intenzíven több 'puhaorrúval' van körülvéve, mint keménnyel, és az igazságérzete olyan orbitális méretű, mint az enyém, nehezen viseli azt.

De ma reggel már annak a felvillanyozó gondolatnak a tudatában indultam el otthonról, hogy hétfőtől megkezdődik életem első olyan, teljes hetes szabadsága, amit nem a vizsgaidőszakra való tekintettel vagyok kénytelen kivenni. 

A tömegközlekedésen, néhány megállóra mindig formálódik egy közösség, amelynek permanens tagjai a következők. Mindig van egy büdös. Egy alkoholszagú. /A kettő làtszòlag ugyanaz. Megtapasztalva mégsem./ Ülőhelyért hisztiző kisgyerek. Reggel fél hétkor, a munkàba sietőkkel egyidejűleg- elinduló kisnyugdíjas, aki úgy szalad a villamosra, mint a sicc, de aztán tüntetőleg sántikál. Van a kemény, feketébe és szegecsekbe öltözött szimatszatyros rokker, akinek a felkarja olyan vastagsàgù, mint a csuklóm. Van a csinos bombanő, hipermagassarkùban /kell, hogy legyen a tàskàjàban vàltòcipő../ az öltönyös, a diák, a notórius csevegő, akit a fülhallgató sem tart vissza attól, hogy beavasson élete szövevényes történetébe. Csupa különböző ember, de van, ami közös bennük, mégpedig a megfáradt tekintet, meggyötört arc. A hét első felében igyekeztem én is beolvadni, és napszemüveg mögé rejteni a gigantikus méretű táskákat a szemem alatt, amik eltüntetése, azt hiszem, óriási próbatétel lenne még egy csillivilli hálivúdi maszkmesternek is. Minden reggel önsajnáló, 'szabadságharcos' dalokat dalokat hallgattam, remélve, hogy ha elég erősen koncentrálva mantrázom őket, majd jól igazságot szolgáltatnak.(!?) De ma reggel csoda történt, és az, ami néhány napja még bántott, ami miatt elmorzsoltam 1-2 krokodilkönnyet, most már inkább hat siralmasan nevetségesnek, mint sem szomorùnak. Ezeken gondolkodva, legszívesebben végighahotáztam volna a 45 perces, monoton utat, de sikerült visszafognom magam, és csak mosolyogtam. Így újabb taggal bővült az utazóközönség: a labilis lelkiállapotú, hullafáradt, "mitmosolyogez?biztosbolond" jómagammal. 

Kicsivel több, mint 6 óra, és felszabadulok, megszabadulok, kiszabadulok. 

Igen, tudom, ez sem tart majd örökké, de àtmenetileg megteszi.

Most pedig gyorsan leellenőrzöm, hogy tényleg kikaptak-e az olaszok tegnap este, mert Mó nagyon tapintatosan csak addig üvöltött és veszekedett felváltva a műsörvezetővel és a bíróval, amíg villámgyorsasággal álomba nem szenderültem a követnisemtudtam hányadik félidő első perceiben. 

Jaj-jaj. Igen, már értem a Móból áradó melankóliát.

Szombat 11:30

Reggeliztünk. Elindítottam egy mosást. Porszívóztam. Olvastam az aktuális könyvemből 20 oldalt. Futottam. Hajat mostam. Manikűr, pedikűr. Mégis mit csinálnak az emberek, amikor szabadságon vannak?! Meg kell keresnem a mùlt év nyàri slàgerét. De mi volt az? Az előző nyàrròl lemaradtam.

MM avagy Mó minestrinája

Tehát így állunk! A hőmérséklet egyik napról a másikra 10 fokot nő/csökken. Az elpakolt átmeneti ruhákat sorra rángatom elő a szekrény mélyén pihenő zsákokból. Hétfőn még nem győzünk vetkőzni, kedden már kabátért kiáltunk.

Ludwig úr, a hörcsög kifejezetten örül a lehűlésnek. Szegény, a nagy melegben csak piheg naphosszat és 300 apró levél rukola sem lenne elég, hogy oltsa a szomját.

Bár vállalom, hogy télen jobban csípem a hideg kosztot, nyáron pedig a forró ételeket, de amikor az ember június végén didereg a lakásban, az az ilyen alapvetéseket is fenekestül forgatja fel. 

A recept, amit mára tartogattam, a minestrina, minestrone kistestvére. Egy leves, ami az ismertetett időjárási viszonyokhoz tökéletesen passzol, és amit gyakran készítünk itthon. Tesszük ezt annak ellenére, hogy Mó már gyakorlatilag az első randevúnkon tudatta velem, hogy az olaszok akkor esznek levest, ha betegek. Ezt hamarosan testközelből is megtapasztaltam, történt ugyanis, hogy írországi kalandunk során, egyik reggel rettenetes hányingerre ébredtem, ami csak nem akart csillapodni. Maradék erőmmel igyekeztem meggyőzni Mót, hogy talán jobb lenne, ha aznap nem találkoznánk, /a bimbózó kapcsolat kezdeti fázisában egy holtsápadt szellemmel tölteni az estét...nos jobban örültem volna, ha legurít egy Guinnesst valami pubban az olasz barátaival/ de ő munka után bevásárolt és beállított hozzám két telepakolt zacskó élelmiszerrel. Álltam a konyhában, a piros, kiskutyás flanelpizsamában, labilis gyomorral, és arra gondoltam, hogy vajon ennyire félreértettük volna egymást, amikor ecseteltem a telefonban, hogy mit érzek? Elkezdett kipakolni a zsákokból. 2 csomag húsos tortellini, leveskocka, vaj, kenyér, szeletelt ömlesztett sajt. Vártam, hogy majd biztosan előkerül valami ropi és egy csomag főzni való burgonya, de nem így történt. Mó azonnal nekilátott a vacsoránknak. Nem volt energiám újból elmesélni, hogy nekem márpedig a gyomrommal van probléma, a gyomromnak pedig garantáltan a vajjal és az ömlesztett sajttal lesz, hogy a húsos, töltött tésztáról ne is beszéljek. Csak egy halvány kísérletet tettem, de visszaküldött az ágyba, és mondta, hogy szólni fog, ha elkészült, és higgyek neki, ez majd meggyógyít. Sakk matt helyzet, nem volt erőm hadakozni, sem kétkedőn felkacagni, beletörődtem a sorsomba. /Mindazonáltal rendesen levett a lábamról az aggódásával és gondoskodásával. Az amúgy is örvényként kavargó gyomromnak mit számított már néhány repkedő pillangó?! /

A fent felsorolt alapanyagokból, pár perc alatt kábulatosan finom levest főzött. Aznap végre megmaradt bennem valami.

2-3 havonta készítünk levest. Nagy lábosban, több órán át főzve, telepakolva zöldségekkel, hússal, és -ha Mò meg akar lepni, akkor egy- nagy marhalábszár csonttal, velős pirítóshoz. Merthogy ez az olasz mostanra már nem csak akkor eszik levest, ha beteg. 

Általában kétféle karriert futnak be a leveseink, az első hagyományos /nevezzük magyarnak/ húslevesvacsora után. Risottohoz használjuk, másnap minestrina lesz belőle. Ez utóbbinak számtalan fajtája létezik, a mi verziónk úgy szól, hogy a forrásban lévő levesbe egy kis kocka vaj társaságban belepottyantjuk a tortellinit / capellaccit, majd a főzési idő előtt 1-2 perccel beleteszünk néhány szelet ömlesztett sajtot és pár reszelés parmezánt, majd elkeverjük. Ennyi. Persze használhatunk tetszés szerinti bármilyen tésztát, illetve frissen főtt húsleves híján megteszi a leveskockás verzió is, bár fényévekben mérhető a különbség. 

Természetesen ép gyomornak ugyanolyan jót tesz, mint a hányattatott sorsúnak. /Igen, azt hiszem megtaláltam a tökéletesen ide passzoló szót./

Kompromisszumos megoldásként ez volt például a legutóbbi, magyar-olasz, nagycsaládos karácsonyi vacsoránk első fogása, amiből a húslevesszerető magyar nagyszülők éppúgy repetáztak, mint a tésztakedvelő olasz oldal. 

Talán majd a lelkemre is felszabadító hatással lesz. Nem vagyok valami jó passzban. Ha tudnám, hogy merre van a Fene, egy laza mutatóujj-lendítéssel megmutatnám az irányt néhány embertársamnak. /Valòjàban tudom, de nem vagyok elég bàtor./

Megyek futni. Sziasztok!

Buona domenica!

Átlépve a bűvös lélektani hatàrt és megugorva a lécet, ma először futottam vègig 3 teljes interspar-kört. Csodàk csodàja, sehol a testnevelès òràkròl ismert fuldoklàs, oldalszurkàlàs, izomgörcs. Az utolsò szakaszban még sprintelek is. /Kevésbé nagyképűen: gyorsabban szedem a lépteimet. Mert ha a futòcipőm példàul egy Forma 1-es autò lenne, valòszìnűleg utàlna 15 km/h sebességgel döcögni a pàlyàn. Na meg az életem egyéb területein tanùsìtott hedonizmusomat muszàj némi mazohizmussal ellensùlyoznom./ Bàr még mindig sokkolom a jàròkelőket /tényleg nem talàlkoztam egyetlen futòcimbivel sem/, èrkezik néhàny beszòlàs, és folyton ott motoszkàl a kérdés, hogy vajon mikor hùznak be egy tuningolt Ladàba, amiben màr amùgy is 12-en ülnek /egy, a kerület sajàtos adrenalin termelést fokozò tulajdonsàgai közül/, azért nagyon élvezem. Kitisztul a fejem, kiizzadok minden stresszt. 

 

Pénteken esedékessé vàlt egy piaci nagybevàsàrlàs, tudomàsul kell vennem ugyanis, hogy mire hazajutok /màrmint "Haza haza"/, az összes gyümölcs leérik a kertben. Létszükség beiktatni hetente minimum egy kört a csarnokban.

Zsja tippjének hàla, felkészülten èrkeztünk, fényképezővel ès üres gyomorral. Olasz napok voltak ugyanis. 

Bàr a hűtőtàskànk cipzàrhasadàsig telt, azért némi hiànyérzetet eredményezett a tény, hogy nem volt gelato. A fagylalt nélküli Itàlia olyan, mint a pirospaprika nélküli gulyàs. Kétségtelenül ők a legbőkezűbb fagyilapàtolòk. Elképzelhetetlen szàmomra olaszorszàgi làtogatàs anélkül, hogy vègigcsorogna a kezemen 1-2 pisztàcia. 

Na de nem nyihogok, mint ahogy arra koràbban màr ìgéretet tettem. Az òriàsi, frissen készült piadina amùgy is könnyűszerrel lekenyerezett és kàrpòtolt.

Sóvárgás

Írtam egy listát a nyárral szembeni elvárásaimról. Szólok, nem túl hosszú. Az utóbbi 2-3 év, igazi nyaralás nélkül, vizsgákkal, vagy a változatosság kedvéért munkával töltött nyara megtanított az alázatra és a beosztásra.

Voilà:

• hazajutni vidékre, a szülői házba
• behűtött görögdinnyét enni, naponta legalább háromszor, pukkadásig
• minimum egyszer látni a Balatont és felavatni végre a 2 éve érintetlen bikinimet
• a szabadban szalonnát sütni, a lecseppenő zsírját fehér kenyérrel felitatni
• meglátogatni Orchídeát, a lólányt és lovagolni újra
• nagypapával egrest és fekete szedret szüretelni a kertben
• (bugyuta női magazinok szerint) királynői és arisztokratikus (valójában ijesztő és sápadt) fehér bőrszínemet pár árnyalattal mélyíteni /a "lebarnulás" szót véletlenül sem használom, esélytelen/
• annak teljes tudatában, komótosan nyújtózkodva felébredni egy nyári szombat délelőtt, hogy nem aludtam el, és tényleg hétvége van

Azt hiszem erre vágyom, igen. Máson sem jár az eszem, napi 8 órában a 35 fokos irodában, majd 3/4 óra, olvasztó bkv-zás után, a hasonló hőmérsékletű lakásban.

Addig is iszogatom a levendulás limonádémat, és futok. /A futócipőm talpán itt-ott már észrevenni, hogy használatban van./ Igyekszem aktívan eltölteni az időt, elérhetetlen távolságban lebegő szabadságomig. Valamint keveset nyihogni, mert tudom, hogy Mó nehezen bírja. Mind a nyihogást, mind a szabadságvárást. De legfőképp a hőséget.

Vasárnap például ellátogattunk a már említett DIP Design Vásárra, ahol /az aktivitás jegyében/ elköltöttem a havi költőpénzkeretemet. /Ja, hogy az már a futócipő vásárlásnál kimerült volna?! Tényleg./ De abszolút szükséges, gyönyörű és hasznos dolgokat vásároltam.

Aki most lemaradt, a legközelebbire mindenképp látogasson el, csupa tehetséges és kreatív alkotó, és csodás műveik. Íme néhány -megkérdőjelezhető minőségű, telefonos- fotó, nem kis elfogultsággal, főként a Zoe Phobic standról. /Majdnem STRANDot írtam, miközben letöröltem egy izzadságcseppet a homlokomról./ 

A világgal ellentmondásban, magammal pedig teljes összhangban most épp egy jó nagy tál, gőzölgő risottóra vágyom, a szombatiból, mert nagyon jól sikerült. /Igen, gőzölögjön csak, mint az aszfalt odakint, minden mindegy alapon. Az elmúlt nyarat például "végigsztrapacskáztam", ami valljuk be, hogy leszámítva az igen parányi fehérje-összetevőt (juhtúró), nem egy könnyű és tipikus kánikulaétel. Szeretném egyszer megtapasztalni, hogy milyen az, amikor az embernek a meleg miatt nincs étvágya. Ezt is felveszem a fenti listára./ 

Az alaprecept, a risotto parmigiana már megosztásra került, nevezzük ezt a továbbfejlesztésének. 

Cukkinis, baconos, juhtúrós risotto

Hozzávalók 2 fő részére:

• rizs (arborio / carnaroli/ vialone nano)
• 1 kis fej hagyma
• olívaolaj és vaj
• 1 kisebb cukkini
• pár szelet bacon
• parmezán
• 1,5- 2 l zöldség alaplé
• juhtúró
• friss bazsalikom
• 1-2 pohár fehérbor
• só, bors

A különbség a parmezános verzióhoz képest csupán annyi, hogy a megpirított hagymára nem egyből a rizs, hanem előbb a kockázott bacon, majd a felaprított cukkini megy. Kis párolás-együtt pirítás után mehet a rizs, és a többi lépés már megegyezik. Egyetlen kivétellel. Tálaláskor tegyünk a tetejére pár kanál friss, aprított bazsalikommal, és frissen őrölt borssal elkevert juhtúrót. Mivel ez utóbbi elég sós, bánjunk csínján a sózással a főzés során.

Linzerillatú szombat délután

Mó újra telitalálat ajándékkal tért haza tegnap éjjel. Hozott nekem két liter házi, mézes levendulaszörpöt. 

Levendulaőrületem nem ismer határokat. Levendulaszappan, levendulás szemmaszk, levendula színű körömlakk, levendulás macaron, sorolhatnám. Nagyon szerettem volna levendulával beültetni az erkélyünket, Brigó barátnőmtől pedig megkaptam a kezdőlökést: karácsonyi ajándékként, egy tasak, tavasszal elvetendő levendulamagot. Nagy gonddal, bombabiztos helyre tettem el, azóta sem találom. Jellemző. Így nem maradt más, mint kihasználni a természet adta lehetőségeket. /Leszüretelni a szomszédos lakópark levendulaültetvényét./ 3 hete száradhat felfüggesztve a kis csokor. Egészen pontosan csak száradt, a mai napig. A levendulasziruppal összeállt a puzzle, és minden adott lett, hogy elkészítsem a pár hete megálmodott levendulás-pisztáciás kekszemet. Ja, merthogy a pisztácia a másik pasztell szín, ami elbűvöl és tagadhatatlanul jó párost alkot a levendula kékjével, vagy lilájával. 

Az alaptésztához Nigellától csentem el a receptet. Szeretem Nigellát, leginkább nézni és olvasni. Valószínűleg a kicsit sem csontsovány alakjával és a műsorok végén bevágott, éjszakai hűtőkifosztásaival vett meg magának. Igen, még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy az éjjeli habzsidőzsi-jelenteket, fényes nappal, egy besötétített stúdióban veszik fel, és Nigella, a tökéletesség kedvéért még egy szaténköntöst is magára kap. Az operatőre egy zseni lehet, a képi világ tökéletes. Mó a fejét fogja attól, ahogyan szeletel, vagy, hogy a szalonnát ollóval vagdossa serpenyőbe. Így Nigellát nem együtt nézzük. Ezért is volt hatalmas meglepetés a könyv, amit tőle kaptam. De hiába az esztétikai élmény, az "álmaim netovábbja-habverő", a látványos, mutatóujjas lábostisztítások, a receptjei elkészítésekor mindig akad problémám, leginkább a sütemények vonatkozásában. Nevezetesen, hogy N. annyi vajat használ, amit sosem vesz fel a tészta, ugyanígy a cukorral. A végeredmény tökéletesen kimeríti a gejl fogalmát. Ezeket az összetevőket ezért általában már automatikusan megfelezem.

Kivétel az alábbi linzertészta, amely hozzávalói a következők:

• 225 g liszt
• 75 g kristálycukor
• 175 g vaj

Az én verzióm annyit módosított rajta, hogy fél adagot készítettem, és a liszt harmadát lecseréltem sós, pörkölt, majd ledarált pisztáciára. /Lehetett volna sózatlan is, de az egyik perverzióm a sós-édes édesség. Talán innen eredeztethető egyre elharapódzó Oreo-mániám is./ 

A másik plusz hozzávaló -levendulás süti lévén- 1-2 ek. a levendulaszirupból. Az egyensúlyra figyelve, adjunk hozzá még kevés lisztet, enélkül ragacsos lenne. Tehettem volna bele levendulavirágot is, de nincs olyan frappáns fortélyom, amivel rávettem volna Mót, hogy virágot rágcsáljon.

Reszelt citromhéjat is adtam hozzá.

Miután összeállt a tészta /nem tudom elégszer megköszönni, hogy Mama néha nézi a Teleshopot és meglepett bennünket ezzel a mindentudó robotgéppel/, fóliába csomagolva, kis időre hűtőbe tesszük, hogy a felolvadt vaj visszaszilárduljon. 

Már csak a szaggatás, illetve a sütés van hátra. Utóbbi 150 fokos sütőben, 12-15 percig, függően a kekszek méretétől és vastagsáságtól. Én most kb. fél centisre nyújtottam a masszát, és falatnyi formákat szaggattam. 

Kihűlésük után, egyik felüket kevés, tejszínnel összeolvasztott fehér csokiba mártottam, majd levendulavirággal és/vagy pisztáciával díszítettem.

Mó szereti. A levendulákat lepiszkálja. A lakásban linzerillat kering. 

/Bìzom benne, hogy a levendula a kishùgomra is kiterjeszti àldàsos hatàsàt, aki èpp a zàròvizsgàjàra készül, és akin sajàtos mòdon mutatkoznak meg a végkimerültség és a fokozòdò stressz jelei: magàbòl kifordulva, mulatòs dalokat énekelget. A., engedélyezem, hogy ràjàrj a szörpömre!/

Szupernagyi színre lép

Az endorfintúltengés övezte szombatomat egy kevésbé felhőtlen vasárnap követte. 

Mót reggel elintegettem munkába, majd kihasználva a magányt és az egész napos, ruhaszárító napsütést, mostam. Az első délelőtti adag rendben lement. A második során már okozott meglepetéseket a masina, de néha szokott ilyet, nem féltünk. A ruhák ropogós-illatosra száradtak. Az a vagány gondolatom támadt, hogy belefér még egy kupac szennyes a mosógéppel töltött, napsütéses vasárnapomba. A gép a program felénél rettentően félelmetes hangokat kiadva feladta a küzdelmet.  /Utólag mindig megbánom a vagánykodást./ 

Testvérriadó, újraindításban reménykedés (ha már a laptopnál néha beválik), sikertelen próbálkozások, büdös és forró mosóporgőz, kiborulás. Nyilvánvaló volt, hogy ez nem olyan probléma, amit Apuval, egyetlen telefonhívás alatt, távirányításban megoldunk, ha véletlenül sikerül kiválasztanom 100-ból a megfelelő méretű csillagcsavarhúzót. /Ami szintén nem sima menet. A: Vedd elő a 10-est. Én: De apu, itt van vagy 30 csavarhúzó. A: Mondtam, hogy a 10-es kell. Én: Az olyan...kisebb, vagy nagyobb? A: Kata, édes lányom, ne idegesíts fel!/ 

Persze ezek mindig akkor történnek, amikor nincs otthon a Férfi. Mert lehet, hogy nem értene hozzá, de a jelenléte mindenképp megnyugtató ilyenkor. 

A ruhákat sikerült kimentenem, majd értesítettem Mót. Bosszankodtam, puffogtam, és egyéb női hisztireakciók. Miután türelmesen végighallgatott /gondolom, a telefon túlvégén kiült az arcára az elképedt döbbenet, miközben három serpenyővel zsonglőrködött/, majd feltett egy ártatlan kérdést, ami végképp kiverte a biztosítékot. Ez a következő volt: "De MIÉRT vagy ideges?" MIÉÉÉÉÉÉÉÉRT? Aztán a következő pillanatban leesett a tantusz. Ez is a jól megszokott Mó-módszerek egyike, amit, -mint valami érzelmi lökhárítót-  a csillapításomra alkalmaz. Mert tulajdonképpen miért is vagyok ideges?! Ilyenkor feltesz három egyszerű, eldöntendő kérdést, és minden dühöm elszáll. Olyan szerencsés, olasz mentalitással áldotta meg a sors, hogy nem pánikol, nem reagálja túl a problémákat, sőt. A receptorai nem is érzékelik a problémának az olyan helyzetet, amire nekem közben három vészforgatókönyv-variációm is akad.

Vannak még praktikái. Kifejezetten szívdobbantó érzés hétfőn reggel, friss csokor virágra ébredni. /Csak tudnám, hogy hol szerez vasárnap, éjfél körül vágott virágot?! Az biztos, hogy két, olasz akcentussal elhadart magyar szó után mindenkit levesz a lábáról, na de../

A social network hatalmában bízva kiírtam egy segélykérő üzenetet a fészbúkra. Vagy mindenkinek soha el nem romló mosógépe van, vagy rossz tapasztalatai a szerelővel, válasz ugyanis nem jött. Legnagyobb megdöbbenésemre a nagymamám, 200 km távolságból, öt perc alatt szerzett nekünk Pesterzsébeten működő szakembert. 2 telefonjába került. Nem tudom, hogy hogy csinálja, de állítom, hogy hatékonyabb és kiterjedtebb kapcsolatrendszere van, mint bármelyikünknek a fészbúknak köszönhetően. Ha most azonnal -

megmagyarázhatatlan okokból- szükségem lenne mondjuk 50 tojásra, akkor 1) vagy megsürgetné a saját tyúkjait és holnap reggel vonatra ülve felszállítaná nekem, vagy 2) három telefonhívással megtalálná Pesterzsébet legtöbbet tojó tyúkját. A legaktuálisabb, megosztható ételötletem, a hétfő esti borongós időjáráshoz tökéletesen illő "Nostro ragú", de azt egyszer már elmeséltem, másrészt ebben a bejegyzésben nem is férne el más recept, mint egy a nagymama klasszikusai közül. A kedvencem.  

/Ja, mert ha a kis unokája receptet szeretne, akkor ő tollat és papírt nem kímélve az összeset leírja neki, egy délután leforgása alatt, kockás papírra./

Aludttejes prósza

Hozzávalók: 

• 2-3 doboz kefír /Mama biztosra ment. Tudta, hogy nem fogok tejet altatni./
• 2-3 dl tej
• 3 tojàs
• 1 kk. só
• "annyi liszt, hogy keményebb legyen, mint a palacsinta tészta"
• zsìr, a tepsi kikenéséhez
• tejföl
• lekvár / reszelt krumpli

Zsírozott tepsibe - "fontos a fagyott zsír'"- öntjük a massza felét, lekvárral és tejföllel meglocsoljuk (ha hisztek nekem, a kajszi a nyerő), "de ne túl sokat, mert a lekvár leéghet a tepsiben". /Nekem pont ezek a kedvenc részeim./ 

A fagyott zsír lehet, hogy nem túl szimpatikus és legkevésbé sem reform, viszont mama a lelkemre kötötte, hogy nehogy olajat használjak. Az egyetlen kompromisszum, amibe belement, a szilikon sütőlap használata.

A tészta másik felét Mama mindig sósan készíti, krumplit reszel bele. Tejföl arra is menjen, majd sütőben, kb. 200 fokon pirulásig sütjük. Legjobb forrón. Tudom, hogy fájni fog a gyomrom, de Mama módszere /pálinka/ majd megoldja ezt a problémát is.

Aktivizàlòdàs a gyakorlatban

Sajgò izomlàzzal a làbam minden porcikàjàban, jelentem, tùléltem életem első, szabad akaratbòl elkövetett futàsàt. Eredetileg 1 "Interspar-kör" szerepelt az edzéstervemben /pill. ettől a szòtòl ràmtört egy gyors lefutàsù röhögőroham/, de végül, -köszönhetően maximalizmusomnak és tùlzott teljesìtménykényszeremnek- kettőt is megtettem. Nem mondom, hogy könnyű volt, sőt. A tüdőmet valòszìnűleg sokként érte a terhelés. 

Nagyzolòsan 15-, egészen őszintèn 12-13 percet kocoghattam. Pròbàltam figyelni az arcokat, senki nem tört ki hangos hahotàzàsban. És bàr azt megàllapìtottam, hogy Pesterzsébeten olyan ritka a futò ember, mint a bizonyos fekete madàr fehér verziòja, csak egyetlen beszòlàs kìsèrte utamat, az is a kedves fajtàbòl. Egy ùriember kiàltotta utànam, hogy :"Eeeeeez iggggeeeen!" /Titkon kifejezetten egyetértettünk, kedves uram./

Viszont egy idős, gurulòs kosaràt hùzò nénitől biztosan bocsànatot kèrnék, ha ismét összefutnànk (szò szerint, höhöhö:). Szegényre a fràszt hozhattam amikor mögé értem, mert làthatòan összerezzent a hàtulròl ràzùdulò hörgés, lihegés ès a prèselős kilègzès egyvelegétől. /Az màr a màsodik kör volt, na./

A vìz ömlött ròlam, a bőröm a testem egész felületén pedig olyan piros lett, mintha napok òta egy kàd felaprìtott csiliben hempergőznèk, a vilàg legcsìpősebb fajtàjàbòl.  Marha nehéz volt, de a cipő, amiről egyfolytàban òdàkat zengek, -agyàra menve a környezetemben èlőknek-, bevàltotta a hozzàfűzött reményeimet és csak vitte a làbaimat. Hàrom koràbbi sportsérülés -kèt bokaszalag hùzòdàs és egy rèszleges szakadàs- utàn a bokàm legjobb tàmaszànak bizonyult. Olyan kényelmes, mint még soha, egyetlen làbbelim sem. Ha tehetném, mindenhovà ebben mennék. /Majd szòljatok ràm, ha esetleg el is jutnék erre a pontra./

Tovàbbra sem tudom feldolgozni a viselkedésemet. Hogy akarhatok én (mindigisutàltamfutniKata) futni?! A konklùziò feldob: tudok én még meglepetéseket okozni sajàt magamnak.

Bàr Szeni baràtnőm jòtanànàcsàt, miszerint egy jò futànadràg nem àrt, először nem vettem komolyan, -mondvàn, hogy elèg macinaci hever a szekrèny mèlyèn. De miutàn bizonyos testrészeim, -hűtlen mòdon- tényleg önàllò èletre keltek, àt kellett, hogy gondoljam. A következő beruhàzàsom egy futònadràg lesz. Nem büntethetem a lakòkat és a gyanùtlan jàròkelőket. 

Mòt is ràbeszéltem, ùgyhogy most férfi futòcipőkeresés-projektben vagyunk. Lehet, hogy jövő vasàrnap màr együtt ròjuk a köröket. /Màrmint azt a kettőt./

Apropò, van egy szuper programötletem a következő vasàrnapra (06.16.). /Neeem, nem fogok tèrìtőmissziòba, hogy "Fusssatok emberek!!"/. Egészen màs jellegű a program. Debütáló DIP vásár. Bővebb informàciòm nincs a résztvevőket illetően, de kedvencem, a Zoe Phobic, Szimon Ágò gyermeke ott lesz, csodàs ruhàkkal, és a vadiùj (a vàsàron debutàlò) clutch-okkal egyetemben. 

Pénteken, munka utàn az Erzsébet tèr felé vettük az irànyt, és mint jò turistàk, kipròbàltuk a Sziget Eye-t.

 A fülfàjàsom egész jòl torelàlta a dolgot, a gyomromnak viszont nem jött be. Szàmunkra a Belvàrosi Fesztivàl ezen a ponton vèget is ért. /Nincs mese, öregszem. Régebben még az àtfordulòs hullàmvasùt sem kottyant meg./ Budapest madàrtàvlatbòl csodàs, de az egyre duzzadò Duna felülnèzetből a még baljòsabb arcàt mutatta. Hiàba szép a Parlament, ès a Bazilika, nem tudtuk levenni a szemünket az àradò vìzről. A Duna-parton egymàst fotòzò, röhögcsélő emberek. Nem tudom, hogy belegondolt-e abba a medréből kilépett Dunàval pòzolò illető, hogy mìg ő marha viccesnek és menőnek tartja a potenciàlis fészbùkfotòt, több ezer embernek ugyanez a Duna az otthonàt ùsztatta el, ès nagy valòszìnűséggel még fogja is.. 

Hogy jò hìrrel is szolgàljak, ìme a produkciò, amivel az Attraction magyar àrnyékszìnhàz tegnap este megnyerte a Britain's Got Talentet. Gondolom, a jò öreg magyar mentalitàs okàn, màtòl minden létező csatornàn beindul a gyűlölködő, cinikus kommentgyàr, és a "mièrt nem Magyarorszàgon pròbàlkoztak", és egyéb, épületes megjegyzèsàradat. Csak egy aprò, pici kèrdèst tennék fel: Vajon itthon erre sor kerülhetett volna??? Itthon, ahol hiteltelen előadòk bìràlnak még hiteltelenebbeket? (Tisztelet a kivételnek, màr ha van.) Itthon, ahol kisgyerekekből csinàlnak kirakati majmot, cuki kis médiaterméket? Ne vicceljünk màr egymàssal!

Gratulàlok nekik!

Recept jön, mégpedig egy igazi nyàri!  

Pasta al forno, ahogy mi szeretjük.

Szükségünk lesz hozzà tésztàra (mennyiségét tekintve fejenként kb. 80 g-ot szàmoljunk), egy doboz paradicsomkonzervre, 1-2 csomag mozzarellàra (inkàbb kettőre), parmezànra, olìvaolajra, vöröshagymàra és a jòl összeszokott sò-bors-fokhagyma triumviràtusra.

Kezdjük a paradicsomszòsszal, mert kicsivel több idő kell neki, mint a tèsztànak. Olajon fokhagyma pirìt. Ezen a ponton màris vàlaszùt elé èrkezünk, mert dönthetünk ùgy, hogy egész fokhagymagerezdeket dobunk az olajba, amiket, miutàn minden aromàjàtòl megfosztottunk, eltàvolìtunk. De fel is aprìthatjuk őket, elvàlaszthatatlannà téve ìgy a szòsztòl. /Magambòl kiindulva javaslom az utòbbit. Bàr a kidobàsra ìtèlt, egész gerezdek is nàlam végzik. Nem tudunk tehàt hibàzni./ Közben tegyük fel a tésztànk főzővizèt. 

A fokhagyma utàn következik a felaprìtott vöröshagyma, majd a paradicsom. Egy jòtanàcs: a paradicsom belezuttyantàsàval ne vàrjunk addig, mìg a fokhagyma megpirul, ìgy ugyanis keresű lehet az ètel. Egy csipet cukor ajànlatos, a paradicsom savassàgàt ellensùlyozandò. Sòzzuk, borsozzuk, és beledobjuk a friss bazsalikomleveleket, majd fedő alatt rotyogtatjuk. Nagyjàbòl 20 perc-fél òra kell a szòsz elkészìtésèhez. Làtni fogjuk, hogy ezalatt mennyit mélyül majd a pirossàga. 

A kifőtt tésztàt beleszedjük a szòszba, összeforgatjuk, ezt követi a rétegezés. Kivajazunk egy hőàllò tàlat (tepsi is hasznàlhatò), alulra menjen a tèszta fele, majd az egyik felaprìtott mozzarella, bazsalikom és a reszelt parmezàn. Ismételjük meg, végezetül a tetejère dobjunk pàr kocka vajat, és sütőben, 180-200 fokon, pirìtsuk aranybarnàra.