2013. június 15., szombat

Linzerillatú szombat délután




Mó újra telitalálat ajándékkal tért haza tegnap éjjel. Hozott nekem két liter házi, mézes levendulaszörpöt. 
Levendulaőrületem nem ismer határokat. Levendulaszappan, levendulás szemmaszk, levendula színű körömlakk, levendulás macaron, sorolhatnám. Nagyon szerettem volna levendulával beültetni az erkélyünket, Brigó barátnőmtől pedig megkaptam a kezdőlökést: karácsonyi ajándékként, egy tasak, tavasszal elvetendő levendulamagot. Nagy gonddal, bombabiztos helyre tettem el, azóta sem találom. Jellemző. Így nem maradt más, mint kihasználni a természet adta lehetőségeket. /Leszüretelni a szomszédos lakópark levendulaültetvényét./ 3 hete száradhat felfüggesztve a kis csokor. Egészen pontosan csak száradt, a mai napig. A levendulasziruppal összeállt a puzzle, és minden adott lett, hogy elkészítsem a pár hete megálmodott levendulás-pisztáciás kekszemet. Ja, merthogy a pisztácia a másik pasztell szín, ami elbűvöl és tagadhatatlanul jó párost alkot a levendula kékjével, vagy lilájával. 


Az alaptésztához Nigellától csentem el a receptet. Szeretem Nigellát, leginkább nézni és olvasni. Valószínűleg a kicsit sem csontsovány alakjával és a műsorok végén bevágott, éjszakai hűtőkifosztásaival vett meg magának. Igen, még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy az éjjeli habzsidőzsi-jelenteket, fényes nappal, egy besötétített stúdióban veszik fel, és Nigella, a tökéletesség kedvéért még egy szaténköntöst is magára kap. Az operatőre egy zseni lehet, a képi világ tökéletes. Mó a fejét fogja attól, ahogyan szeletel, vagy, hogy a szalonnát ollóval vagdossa serpenyőbe. Így Nigellát nem együtt nézzük. Ezért is volt hatalmas meglepetés a könyv, amit tőle kaptam. De hiába az esztétikai élmény, az "álmaim netovábbja-habverő", a látványos, mutatóujjas lábostisztítások, a receptjei elkészítésekor mindig akad problémám, leginkább a sütemények vonatkozásában. Nevezetesen, hogy N. annyi vajat használ, amit sosem vesz fel a tészta, ugyanígy a cukorral. A végeredmény tökéletesen kimeríti a gejl fogalmát. Ezeket az összetevőket ezért általában már automatikusan megfelezem.

Kivétel az alábbi linzertészta, amely hozzávalói a következők:

  • 225 g liszt
  • 75 g kristálycukor
  • 175 g vaj

Az én verzióm annyit módosított rajta, hogy fél adagot készítettem, és a liszt harmadát lecseréltem sós, pörkölt, majd ledarált pisztáciára. /Lehetett volna sózatlan is, de az egyik perverzióm a sós-édes édesség. Talán innen eredeztethető egyre elharapódzó Oreo-mániám is./ 
A másik plusz hozzávaló -levendulás süti lévén- 1-2 ek. a levendulaszirupból. Az egyensúlyra figyelve, adjunk hozzá még kevés lisztet, enélkül ragacsos lenne. Tehettem volna bele levendulavirágot is, de nincs olyan frappáns fortélyom, amivel rávettem volna Mót, hogy virágot rágcsáljon.
Reszelt citromhéjat is adtam hozzá.
Miután összeállt a tészta /nem tudom elégszer megköszönni, hogy Mama néha nézi a Teleshopot és meglepett bennünket ezzel a mindentudó robotgéppel/, fóliába csomagolva, kis időre hűtőbe tesszük, hogy a felolvadt vaj visszaszilárduljon. 
Már csak a szaggatás, illetve a sütés van hátra. Utóbbi 150 fokos sütőben, 12-15 percig, függően a kekszek méretétől és vastagsáságtól. Én most kb. fél centisre nyújtottam a masszát, és falatnyi formákat szaggattam. 
Kihűlésük után, egyik felüket kevés, tejszínnel összeolvasztott fehér csokiba mártottam, majd levendulavirággal és/vagy pisztáciával díszítettem.
Mó szereti. A levendulákat lepiszkálja. A lakásban linzerillat kering. 
/Bìzom benne, hogy a levendula a kishùgomra is kiterjeszti àldàsos hatàsàt, aki èpp a zàròvizsgàjàra készül, és akin sajàtos mòdon mutatkoznak meg a végkimerültség és a fokozòdò stressz jelei: magàbòl kifordulva, mulatòs dalokat énekelget. A., engedélyezem, hogy ràjàrj a szörpömre!/









1 megjegyzés: