Nincs is jobb annál, mint a kezdődő nyárban, a már most forró lakást felmelegíteni a sütőből kiáradó hővel, pizzasütés ürügyén.
/Nálam, aki télen nyári ruhát hord és fagyit eszik, a tikkasztó nyári hőségben pedig csülkös bablevest kíván és torokgyulladása van, nincs ebben semmi meglepő./
Szóval pizza, házilag. A legjobb móka, és terápia. És feszültséglevezető. /Ez bizonyìtott, ugyanis Mó élete legjobb tésztáját most alkotta meg, minden dühét belegyúrva, miutàn az olasz jégkorong válogatott vereséget szenvedett a kazahoktól./
A receptet az egyik kedvencemből, Antonio Carluccio és Gennaro Contaldo Két éhes olasz című szakácskönyvéből lessük el újra meg újra. Tőlük tudtam meg azt a megdöbbentő információt is, miszerint Olaszországban naponta 7 000 000 pizza fogy.
Történetének megszámolhatatlan verziója létezik. Az első olasz nyelvkönyvemben arab gyökereket tulajdonítottak neki, ami Móból csak nehezen csillapítható felháborodást váltott ki, így én is maradok egy számomra -főleg a gyakorlatiassága miatt- szimpatikus anekdotànál, természetesen Itáliából. Régesrég a kenyérsütés fontos eszköze volt, a lapos kenyértésztát a sütő hőmérsékletének ellenőrzésére használták.
Íme a 'ricetta':
- 500 g liszt
- 10 g friss élesztő
- 10 g só
- 325 ml langyos víz
A langyos vízbe morzsoljuk az élesztőt, elkeverjük. (Jò, ha teszünk hozzá 1-2 ek. olívaolajat is, elkerülendő mindenféle letapadásokat. Rossz emlékek.) Ezt hozzáöntjük a sós liszthez, összegyúrjuk. Ha túlságosan ragacsos, adjunk hozzá még lisztet. Miután összeállt, 5 percre félretesszük pihenni, nedves konyharuhával letakarva. Ezt követi egy újabb gyúrás-blokk, mintegy 8-10 percig, majd a könyv szerint 2- szerintünk 3- egyenlő bucit formázunk a tésztánkból, amiket meleg helyre téve, szintén nedves ruhával letakarva kelni hagyunk. Könyv alapján 30 percig, Mó szerint akár a végtelenségig. /Közvetlenül a végtelenség előtt azért majd tegyük hűtőbe./
Legutóbb négyesben csaptunk pizzapartit. Minden jól indult, az első buci volt a soron. Szép vékonyra nyújtottuk, majd gondosan, negyedenként, mindenki a maga ízlése alapján rápakolta a feltéteket, bőkezűen bánva azokkal. Volt gombamentes negyed annak, akit még a gomba gondolatától is kiráz a hideg, és volt kukoricamentes az olasznak, aki a kis sárga gyöngyökkel van hasonlóképp, mondván, hogy náluk ez szentségtörés. A maximális ropogósság érdekében a sütőlapot forróra melegítettük, a feldíszített pizza 'rácsusszantása' előtt. Rövidesen egy ígéretesnek induló pizza halálának lehettünk szemtanúi. A feltétek mennyiségével egy kicsit elszámoltuk magunkat és nem ment olyan könnyen az a rácsusszantás. Vagyis nem ment. Pont. Kénytelenek voltunk a műgonddal megpakolt tésztakorongot összehajtani, így elkészült az első, házi calzonénk. Őrületesen jó lett. Móval közös nyelvünkön: finomissimo. Éljenek a szerencsés balesetek és a rám (még) nem jellemző spontaneitás!
A szószhoz szükségünk lesz paradicsomkonzervre, fokhagymára, bazsalikomra, sóra, borsra és olívaolajra.
Most 2 doboz paradicsommal dolgoztunk, előrelátóan, hogy maradjon majd szósznak is, amit a gőzölgő pizzára kanalazgatunk. A ketchup tiltólistán van. Vagyis az olaszoknál egész egyszerűen nem létezik. /Legalább annyira nem, mint a milánói makaróni. Mó döbbenten hallgatta, amikor először meséltem neki az általam olasznak hitt ételről. A mi makaróni tésztánk náluk bucatini néven fut, Milánót pedig csak a kereskedelemnek köszönhetően ismeri, tipikusan római tésztafajta lévén. Ja..és lehetőleg hawaii pizzát se emlegessünk egy olasz szakács jelenlétében./
A feltét alá kerülő szószhoz nem aprítjuk a fokhagymát, csak ráütünk egyet a megtisztìtott gerezdekre, az íze így is tökéletesen fog érvènyesülni. A friss bazsalikomleveleket tépkedjük bele, sózzuk, borsozzuk és löttyintsünk hozzà olívaolajat, érzésre. Elrontani nem tudjuk. Mint ahogy a tésztának, a szósznak is szüksége van pihenőidőre a bevetés előtt.
Amit nem használunk fel tésztakenegetésre, turmixoljuk össze (immár fokhagymástul, bazsalikomlevelestől), és a világ legfinomabb pizzakísérő öntetét kapjuk.
A feltéteket tekintve biztosan mindenkinek vannak kedvenc kreációi. Nàlam a sonka-gomba az alap, ami akkor a legjobb, ha némi hagyma, olasz szalonna és szalàmi, és salsiccia (olasz friss kolbàsz) is megbùjik a mozzarellaborìtàs alatt.
200 fokon sütjük, -ha papírvékonyra van nyújtva a tészta, a sütőlap pedig előzetesen felforrósítva- a feltét megpirulásáig. /Fatüzelésű kemence híján, sütőpapír használata erősen javallott./ Nagyon finom lesz, ha a sütőben tartozkòdàsa utolsò pàr percében parmezànt reszelünk rà.
Még egy jó tanács! Ha épp nincs szerencsénk, és nem találunk pizzamozzarellát, csak a lében úszkáló testvérét, mindenképp nyomkodjuk ki az utolsó csepp nedvességet is a gombócokból, nem sajnálva, nehogy eláztassa a remekművünket! Nem baj, ha szétmorzsolódik, úgyis az a legegyszerűbb, ha majd a kis kezünkkel tépkedjük rá a pizza tetejére.
Buon apetito!
Mivel négyen két bucival tudtunk csak leszámolni, a harmadikra másnap várt a beteljesülés.
A 'no leftover'-elvemhez tartva magunkat, minden maradékot felhasználtunk. Az előző nap feleslegesen felaprított gombát, hagymát, és a megmaradt mozzarellát kettévágott virslibe töltöttük, amit tésztacsíkokkal csavartunk körbe, majd forró sütőben pirosra és ropogósra sütöttünk.
És van itt még valami. Valaki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése