ÉHES vagyok. Non-stop. Ehetek bármiből bármennyit, "nem hat".. 10 perc, és mintha semmit sem vettem volna magamhoz. Mennyivel könnyebb a fénnyel táplálkozóknak?! Lehet, hogy nemsokára én is a fotoszintetizálást választom..Azért az irodában végzett, mini-közvélemény kutatásom megnyugtató eredménnyel zàrult. Kiderült, hogy sokan vagyunk éhesek, egész nap..A tavasz a hunyó. És én még a húshiányt vádoltam..!?
Reggel, munkába menet láttam Jeremy Ironst a 2-es villamoson.. Az első gondolatom az volt, hogy azért a húselvonási tünetek biztosan nem járhatnak hallucinációval, úgyhogy megvártam, amíg az úr felém fordul (erősen fixíroztam szegényt..), de sajnos csak profilból volt Jeremy. ..Ááá. Aztán bedugtam a fülembe az Írországot idéző playlistemet és tovább zötyögtem. Nemsokára Móval visszatérünk megismerkedésünk színhelyére, Londonderry-be. Az eredeti úti cél Dublin, de én négykézláb kúszva is eljutok Derry-be, ha már egyszer olyan közel leszünk. Erre hangolódom. Folyamatosan. Ezzel a gondolattal kelek és fekszem. Ez a gondolat pedig jó alternatívája a többi, egyre erősödő, bűnös társának a húsról.
A zenék jót tettek. Csupa-csupa Derry-t eszembe juttató szám, country- és ír népzenei betéttel.. Pont olyan dalok, amik hallatára, 2-3 Guinness után a pubban (én már egy után is) azt gondoltuk a magyar lányokkal, hogy született, profi ír néptáncosok vagyunk, mohazöld ruhában, jobbunkon Michael Flatley-vel. A jobbunkon valójában mindig egy pityókás és vörös James, Seamus vagy Sean ropta, na de ez nem zökkentett ki a lendületből. Hiányzik, és most, hogy karnyújtásnyira van minden élmény, íz, emlék, illat és esőcsepp, ez a hiàny csak egyre jobban fokozódik.
Kellett már valami pozitív gondolat, mert így visszaolvasva, a tegnapi bejegyzésem elég depresszívre sikerült.
Azért ma is voltak nehézségek. Például szembesülni reggel azzal, hogy kár volt húselvonás miatti gyengeségre hivatkozva ellustálkodni a tegnap esti hajmosást, vagy papírral elvágni az ujjamat ugyanott, ahol tegnap a konzerves dobozzal is elvágtam. De aztán Szeni barátnőmtől pont jókor jött egy üzenet, amiben leírta a hírt, amit ő is csak nemrég tudott meg: ma van a Boldogság Nemzetközi ENSZ Világnapja. :)
A Macaron Napról letettem, lesokkolt a tény, hogy belépős a dolog, és nem is olcsó. Ehelyett elhatároztam, hogy ha hazaérek munka után, rettentő előrelátó és takarékos leszek és elkészítem a holnapi ebédemet, a gorgonzolás-tejszínes-diós gnocchit. Olyannyira előrelátó voltam, hogy ehhez ebédszünetben beszereztem a piacon házi tejszínt. Hm.. Mó nagyon büszke lesz rám!
Eközben főböjtölő kolléganőm àtsurrant a közeli cukrászdába. Azt hiszem, átbillent a böjt hedonista oldalára..
Bár a vacsora vàlasztékomat bekorlátozza a hűtőben bűzölgő tonhalkonzerv maradéka (ma tehát adott a menü), de azért hadd osszam meg azt a receptet, amit úgy igazából ennék este. Ez nem más, mint az egyik legegyszerűbb, legkönnyebb és legfokhagymásabb tésztaétel.
AOP (Aglio, Olio e Peperoncino)
Amire szükségünk lesz:
- olívaolaj
- sok-sok fokhagyma
- chillipaprika
- só, bors
- tészta (leginkább spaghetti)
A tésztát, lobogó vízbe dobjuk.
Közben egy serpenyőt forróra hevítünk, majd mehet bele az olaj (bőségesen), rá az aprított, friss, és húúúúdefinom fokhagyma. Vigyázzunk, gyorsan megég, és akkor kíméletlenül megkeseredik. (Ezt elkerülhetjuk, ha a tészta főzővizéből àtkanalazgatunk egy keveset.) Dobjuk rá az apróra szeletelt chillit, sót, borsot, majd ismèt a főzővizből 5-6 evőkanálnyit. Erre szedjük a majdnem megfőtt spaghettit. Célszerű 1-2 perccel korábban kimenteni a főzővízből, mint a teljes főzési idő. Magába issza a serpenyőben fortyogó, fűszeres "öntetet", ha ott fejezzük be a főzést. Mó a végén mindig ad hozzá még egy kis olívaolajt, hogy az egész igazán krémessé váljon. Majd felemeli a serpenyőt és dobálja a tatalmát. Ütemesen, kecsesen, csuklóból. A spaghettik pedig engedelmeskednek neki. Azt nem mesélném el, hogy hogy nézett ki a tűzhely és a fal az én első serpenyődobáló akcióm után. Mondjuk, lehet, hogy nem egy paradicsomos szósszal kellett volna kezdenem.. Azért mostanra már Mó is meg-megdícsér.
A képen szereplő fogás az én kedvemért készül általában így, extra paradicsomkupacokkal. Megrögzötten szeretem ugyanis a bruschettát. A paradicsomos feltét pedig a tésztán is szenzációs. Ez semmi extra. Paradicsom kockára vág, só, bors, olívaolaj, fokhagyma és friss bazsalikom, ha épp van otthon. Ha időben eszünkbe jut a paradicsomos agymenésem, Mó keresztvágást ejt az egész paradicsomok bőrén, és pár pillanatra bedobja őket a tészta mellé. Ez elég is, hogy utána könnyedén, akár egészben is lejöjjön a héja. De nincs gond, ha ez kimarad. Én kifejezetten szeretem a paradicsomot, szőröstől-bőröstől. A lényeg, hogy fokhagyma legyen! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése