A fentiek közös eredője ez esetben nem más, mint a tonhalkrém. Egészen pontosan a lilahagymás tonhalkrém. Jobb napokon fokhagymás paradicsomsalátával.
Nagyon szeretem, csodássá fejlesztettem. Olyan csodássá, ami még a légfűrészporízűbb extrudált
De nem csűröm-csavarom tovább, jöjjön a recept. Rémesen egyszerű, talán receptnek titulálni is túlzás.
Kell hozzá:
1 konzerv tonhal (az olajban úszkáló verzió)
1 fej lila hagyma
2 ek krémsajt
1-2 ek. majonéz
citromlé (ízlés szerint)
só, bors
...és a hős botmixer.
A fentieket összeturmixoljuk. Kész. Ennyi. Mó csak majonézt ad hozzá, a sajtkrémes verzió az én szabadalmam. Sokkal kellemesebb, ha nem majonézízű az egész. Ha van otthon mascarpone, akkor azzal készítem, de tegnap pl. metélőhagymás Cserpes sajtkrémből tettem hozzá egy picivel többet, mint a majonéz. Az utóbbi akkor a legjobb, ha házi. Mint ahogy àltalàban a legtöbb alapanyag. Na de kinek van kedve egy húzós nap után házi majonézt kevergetni, habverő híján? A hagymának csak a felét pépesítem, a másikat kis (néha bénácska) kockákra vágva teszem bele, hogy legyen valami ropogós összetevő is. Az arányok persze változhatnak a konzerv beltartalmának mennyisége, illetve az ízlésünk szerint.
Tegnap nem volt kedvem puffasztott bizgentyűket Mó fülébe ropogtatni (azt csak olyankor, ha Mó nincs otthon. Sem a füle.) Most enyhén édes, friss kiflikarikákra pakoltam, olyan módon, hogy a tonhalkrém vastagabb volt, mint maga a kifli.. Ha lett volna otthon, a tetejére aprítottam volna még egy kis fekete olívabogyót.
Böjt, én nem értelek!
Mintha nem is lenne. Rákészültem, hogy sóvárogni fogok a hús után, előre elterveztem, hogy mivel fogom kezelni az elvonási tüneteimet, de sehol semmi. Kihalt belőlem a hús iránti vágy. (Azért egy-két szelet sült szalonna lecsúszna, de ha jobban belegondolok, nem remegek érte. Apu, ugye ezt nem olvasod?! Ne haragudj.)
Az időjárás tréfát űz velünk. Március 27-én havazik. És nem is akárhogy. Tollkabátomban, gazellaként szökellek át minden kereszteződésen, megfelelő stratégiai pontokat keresve, nehogy bokáig megmerítkezzek a lucsokban. Elég kiábrándító. Tegnap délután a Vörösmarty tér felé vitt az utunk Móval. Már épp' összezavarodtunk a téren álló szabadtéri vásár láttán, amikor belénk hasított az érzés: "De hiszen mindjárt itt a ... Karácsony!" Minden adott hozzá, a hóesés és a kürtőskalácséval keveredő tél-illat. Na igen... Két sarokba is telt, mire megbarátkoztunk a ténnyel, hogy ez bizony egy forralt bor-szagú húsvéti vásár.
Gyertek turisták, akciós budapesti last-minute karácsony!
Szerencsére azonban a Hùsvétot nem az időjàràs teszi azzà, ami. Nem is a kiscsibék, plàne nem a hùsvéti nyùl.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése