Menőmániák

Macaron, OREO, Starbucks, Instagram & co.

A minap olvastam egy fészbúkos hozzászólásban, amelyben egyébként a kommentelő egy kalap alá vette a macaronokat az OREO-val (NAdekérem...!?), hogy ezek mind arra valók, hogy az ember jól lefotózza őket, majd kiposztolja valahová.. Biztosan valakinek, valahol ezért jók. 

A kedvenc reggelim az OREO, tejjel. Már évek óta. Első találkozásunk a véletlen műve volt, történt ugyanis, hogy Mó szülei hoztak magukkal egy zacskóval, mert összetévesztették RINGOval, azzal a keksszel, amit igazából kértünk tőlük egyik magyarországi látogatásuk alkalmával. Akkor nálunk még híre-hamva sem volt a kis kék-fehér dobozoknak. Egy harapás a sós fekete kekszbe és az édes fehér krémbe, és éreztem, hogy ennek, ennyivel nem lehet vége. Szeretem és pont. OREO-mizéria ide vagy oda. Az ára borsos, de... ha az ember lánya elég szemfüles, hamar kiszimatolja az alternatív fellelőhelyeket, ahol egész jutányos áron juthat hozzá függősége tárgyához..

Nem tudom, hogy az említett kommentelő kóstolta-e már a macaront, vagy esetleg ő maga is megpróbálkozott-e vele.. De javaslom! Mindkettőt. Én ugyanis átestem a macaronsütő tűzkeresztségen és irtó büszke voltam. Sajnos (?) nem látok benne semmi rosszat, vagy cikit.. Édes, mandulás, gyönyörű színekben pompázik, és igen, most felkapott és divatos és nem utolsó sorban -a közhiedelemmel ellentétben nem francia, hanem- olasz gyökerekkel rendelkezik. (Bár Mó szerint mi nem?!) BTW..nemsoká Macaron-nap! Let's gooo!

A fb üzenőfal hemzseg a papír kávés poharaktól..Ezt a jelenséget viszont már én sem értem.. Nekem ezerszer többet ér Mó kávéja, amit ő csinál a legfinomabban a világon, a kis kotyogósunkkal, és minden este előkészíti nekem, hogy reggel csak feldobjam a tűzhelyre és friss kávéval indíthassak. Tudom, elkényeztet. Szépen beletöltöm a kedvenc, gyönyörű és nem utolsó sorban bombabiztosan záródó Zoe Phobic kulacsomba, beteszem táskámba és a munkahelyemen elkortyolgatom. Amellett, hogy a szépérzékemet simogatja, -mert gyönyörű- megnyugtató, hogy hazait iszom, hogy azt a kávét csak nekem, a legnagyobb szeretettel készítették, és hazai tervező (a legkedvencebb hazai tervezőm) munkájából szürcsölök.

Talán, ami jó, az túléli a felkapottság pár hónapját. /De akkor hogy tűnhetett el végleg a föld színéről pl. Chokito, a ronda és finom?!:)/

Kihagyhatatlan egy kis összegzést adnom a közösségi portálokon nap, mint nap szembejövő (Mó szerint: "SZEMEMBE jövő":) többé-kevésbé sokkoló jelenségekről.

Én tudom, hogy a fb alapvető profilja az információmegosztás, kapcsolatépítés, stb., és legyünk őszinték: alapvetően mindenki, aki profiltulajdonos és rendszeres képmegosztó, némiképp egoista és extrovertált személyiség. És ezzel nincs is baj, gyarló emberek lévén. De azért mindennek van határa.. Ugye van?!

A fenti, naiv kérdésemet rögtön megcáfolandó, jöjjenek a megfigyeléseim! 

Azzal kezdem, amit kifejezetten kedvemre való, és az nem más, mint az utazásokról és az ételekről készült fotók. Nem egy ötletet csentem el és osztottam már meg két lábon járó szakácskönyvemmel és kedvenc útitársammal, Móval.

Hogy mennyi önjelölt meteorológus van?! Ha esetleg nem lenne ismerős, ők azok: "Na neeee, már megint esik!". Vagy: "43 fok van árnyékban, kiborító!" Nos, bízom benne, hogy egyszer majd ők is megbékélnek a vàltozékony éghajlat nyújtotta sajátosságokkal, nevezetesen, hogy a tél nevű évszakunk jellemző csapadéka a hó, és nyáron bizony elő-előfordul kánikula. A kettő között pedig eshet néha eső.

Aztán ott vannak a politológusok, politika szakértők. Aààllítom, néhányuk zavarba jönne olyan egyszerű kérdésektől, hogy milyen Magyarország alkotmányjogi berendezkedése, vagy esetleg a kormányformája..Tisztelet a kivételnek. Viszont talàn ők is jobban tennék, ha véleményüket a megfelelő fórumokon kommunikálnák. Micsoda energia- és időspórolás lenne? Na, de a politika mostani állásának okán ennyi sor bőven elegendő is erre. 

És az a sok hétfő-szidalmazó macska, kutya, beszélő bébi(?)-fotó.. Ez tényleg poénos? Lehet, hogy csak az én perverzióm, hogy szeretem a hétfőt? Vagyis semmi bajom nincs vele. Új kezdet, új hét, új adag tenni akarás.. 

Aztán jönnek a méhek. Nem, nem a zümmögő, kis kosárkáikban mézet szállító rovarokról beszélek, hanem a női szervekről készült ultrahangfelvételekről. Hm.. Nem feltétlenül lennék kíváncsi áldott állapotban lévő nőpajtásaimra, belülről. Bár lehet, hogy az életed fő művének való euforikus örvendezés indokolja a fészbúkon röpködő uterusokat. Amiken, töredelmesen bevallom...én nem látom, amit látni kellene. De ilyenkor sem esem kétségbe, mert pár hónapon belül, a pocakos fotók mindenre választ adnak. Megjegyzem, vannak kifejezetten szívet melengető, igényes és gyönyörű kismamaképek is. Amikor tényleg elhiszem, hogy 20 kilóval nehezebben, vizes lábakkal és mozgásnehézségekkel is szép az élet. Örömteli dolog az áldott állapot, és szétkürtölendő, csak lehet, hogy nem ilyen módon. /Azt mondják, könnyen ítélkezem./

Az önmagukat tükörben fotózó széplányokkal és boxeralsós szépfiúkkal nem tudok mit kezdeni. Mindenesetre jókat nevetek rajtuk, már ha van kedvem nem azonnal átpörgetni üzenőfalamnak ezen becses gyöngyszemeit. Szegények..bele sem gondolnak abba, hogy a piacra hamarosan betörő - és biztosan nagyon menő - átlátszó mobil szinte nem is fog látszani a fürdőszoba tükrében?! Azon aztán nem lesz kis almácska..

Ugyanakkor...ha ezek nem lennének, most miről szólna ez a bejegyzés? Köszönöm az elmúlt 20 perc önfeledt írásélményt!