Tirami sù!

4. nap /csütörtök/

Csodás nap volt. Tényleg. Sok-sok munka, köztük egy különösen kényes ügy, nagy kihívás, amit talán sikerült megoldanom. 

Munka után Mó jött értem, és elmentünk pizzázni. Életem első margherita pizzája. Komolyan. Nekem a pizza minimum a sonka-gombánál kezdődik. Legjobb azonban, ha van rajta némi szalámi is. És pancetta.  

Mennyei volt, és azt kell, hogy mondjam, hogy ha Mó nem szeletenként habzsolja be a sonkáját a sajátjáról, eszembe sem jutott volna a hús. Aztán megosztoztunk egy sütin is. Davide, a DaMario cukrászának a millelfoglie-ja mellett ugyanis nem lehet szó nélkül elmenni. Szerelmes vagyok a krémjébe. (Jövő csütörtökön Szicíliai Napot tartanak.) Davide keze munkàjàt dìcséri egyébként felnőtt életem legpompàsabb születésnapi tortàja, a pöttyös csoda. Tökéletesen lekèpezi azt, amit egy tortànak  tudnia kell: csokolàdé mousse vèkony keksz alapon (mèg csak nem is piskòta- egy àlom), amit lényegèben a csokibevonat tart össze, rajta marcipànpöttyök. /Apropò, marcipàn... sok gyengém kozül az egyik. Emlékszem, Szeni baràtnőm lànybùcsùs, pink csodatortàjàra. Mindenki marcipànmaradèka hogy, hogy nem, de az én tànyèromon landolt./

Összességében kezdem azt hinni, hogy valami baj lehet velem, mert egyáltalán nem hiányolom a husikát. Semmilyen formában. Három napig furcsa volt, de már nem ingerel. 

Este mesebeli programunk volt. Vagy inkább filmbe illő. Egy hollywoodiba. Ellátogattunk Móval a Fashion Corner Showroomba, az Andrássy útra. Szemrevételeztük a vadonatúj és csodàs Zoe Phobic ruhákat, lenyűgöző környezetben, mennyei sütemények társaságában. Leesett az állunk. Sosem jártam ilyen gyönyörű lakásban, és nem tudom, hogy valaha fogok-e még egyáltalán. (Azért az idilli képet cseppet megzavarta az, hogy miközben fotózni próbáltam, magamra borítottam a pezsgőt, de...ugye nem én lettem volna, ha..) Mindenesetre a lehető "legstílusosabb" kiegészítővel távoztam, ami nem más, mint a süteménynyuszik nyakéke, egy kis piros szaténszalag, amit hazaérkezésünkig, szigorúan az ujjamra húzva viseltem. A sütit persze Mó ette, én...én csak a nyúl fejét. DE az volt a legkisebb testrésze.

Na igen..édesség-fronton gyengélkedik a böjt. Mónak van egy olyan szokása (Isten tartsa meg!), hogy ha épp szabadnapos és ő intézi a bevásárlást, vesz édességeket és elrejti őket a ruhásszekrény különböző pontjaiban, meglepetés gyanánt. Úgyhogy, amikor kihúzok egy ruhadarabot, jön vele egy csomag gumimaci, keksz, vagy bármi, ami édes, ami a kedvencem és ami potenciális ellensége a böjtömnek.

5.nap /pèntek/

Ma reggel nem sok energiát pazaroltam a sétára, a szél konkrétan berepìtett a munkahelyemre. Már hajnalban többször felébredtem arra, hogy odakint iszonyú szélvihar tombol és csak egyre erősebb lett az elhatározásom, hogy nincs más út, csak a tolldzseki. Mégpedig a bkv-s kabátkám. Azért bkv-s, mert a színei azonosak a bkv -ellenőr egyenruháéval. Kék, a bélése pedig zöld. Sajnos erre csak a megvásárlását követően ébredtem rá, a riadt tekintetekből, amiket a tömegközlekedésen rendre bezsebeltem. Most már nem annyira zavar, de pontosan tudom, hogy kik az aktuális bliccelők.

/Amúgy valaki elmagyarázhatná, hogy miért van az, hogy a kislányok, akik miniszoknyában, sál nélkül, derekat nem fedő kabátkában jönnek szembe az utcán, miért nem lesznek betegek sohasem? (Nem kívánom nekik, félreértés ne essék.) De akkor hogy lehet, hogy én két hétre kikerülök a forgalomból, ha véletlenül kicsúszik a nadrágomból az egyes számú pulcsim, az éppen viselt három közül?! /

Annyira szeretném már érezni a nyári, ázott aszfalt illatát!!!

De péntek van, ami a kakaós csiga nap. Minden pénteken kistermelői piac van a Kossuth téren, ami pont útba esik.. Így a pénteki reggelimet általában ott szerzem be.

Még mindig nem kell a hús. 

Ha már tegnap az édességek megtorpedózták, majd uralták a napomat, jöjjön a kedvenc, a TIRAMISU. Csupa-csupa nagybetűvel.

A szò jelentèse 'dobj fel!' /tirami sù/. Mégis mi dobhatna fel, ha nem ez?!

Múlt hét szombaton készítettük legutóbb, természetesen még a böjt kezdete előtt. (Valami olyasmi volt nekem ez a last minute tiramisu, mint a vasárnap esti sült bacon.)

Megismerkedésünk előtt is ez volt az egyik kedvenc süteményem, na de ez a verzió...?! Felülír mindent. Semmi felesleges összetevő, "csák ámi kell". 

Ez az, "ámi kell":

• 250 g mascarpone
• 3 tojás
• tojásonként 2-3 evőkanál cukor 
• frissen főtt kávé (az instant kávés verzió nem az igazi)
• babpiskóta (Mó kedvéért: savoiadri)

Legelső lépésként főzzünk egy adag kávét, hogy eléggé kihűljön, mire közvetlenül találkozna a bőrünkkel. (Tudom, miről beszélek.) A tojássárgákat a cukorral összehabosìtjuk, majd hozzáadagoljuk a mascarponét. 

A tojásfehérjét keményre verjük, és adagonként beleforgatjuk a sárga krémbe. 

Ezután már csak a babapiskóták kávéban való megmeritkezése és a rétegezés van hátra, tetszés szerint. (Az én tetszésem szerint lehetőleg minél kevesebb szilárd összetevővel.) A krémjét simán elkanalazgatnám a piskóták nélkül is, na de..ha az a piskóta magába szívja a legtökéletesebb kávé és a legtökéletesebb mascarpone krém keverékét, mégsem fogom kipiszkàlni.

Aki esetleg òdzkodik a tojàs nyers elfogyasztàsàtòl és fél a gonosz mikroorganizmusoktòl, az egész tojàsokat gőzfürdő felett habosìtsa fel a cukorral.

Mivel az elektromos habverőnket nemrég felrobbantottam (meglepődik még valaki?!), Mó, a hős habverő vállalta a dolgot (nem emlékszem, mondtam-e már, de örülök, hogy a nagymamám nem olvassa az interneTTet), és pillanatok alatt gyönyörű krémet kevert. (Ilyenkor egy kicsit enyhül a bűntudatom a kifüstölt habverő miatt.)

Mehet pohárkákba, kelyhekbe, de akár nagyobb üvegtálba is. Cukrozatlan kakaóport szòrhatunk a tetejére. Én nem különösebben kedvelem. Úgy vagyok vele, mint a porcukorszórással. Az első lendületes falatnál fulladási roham jön rám, mert beszippantom.

Mi négyszeri nekifutásra tüntetjük el a fenti mennyiségekből készült, extra adag boldogságot.