Egyik kedvenc kolléganőm böjtöl. Minden évben elkezdi és vallási meggyőződésből végig is szenvedi a Nagyböjtöt. Húsfaló, egyébként. (Apukám örülne, ha a lánya lenne..) Emlékszem, tavaly az íróasztalán elhagyatva álldogáló és alig használt naptárba ő a Húsvét környéki napokhoz nem a "szabadság" szót írta, ahogyan többek is, hanem óriási, nyomtatott betűkkel azt, hogy "HÚS". Konkrét elvonási tüneteket produkált, és órákon keresztül képes volt vallatni arról, hogy Mó éppen milyen húsételeket készített az elmúlt időszakban. És végighallgatott minden receptet, csillogó kutyaszemekkel, a hús említésénél pedig nagyokat nyelt. De végigcsinàlta, mi pedig büszkèn asszisztàltunk.
Az a meredek ötletem támadt pár hete, hogy -főleg szolidaritásból- én is belevágok, persze lájtosabban, csak két hetet előirányozva a 40 napos időszakból. Azért nem túl kellemes füstölt csülköt enni, miközben szegény kollégàd kanalazgatja a puliszkáját. A szolidaritáson kívül, egyrèsz kìvàncsi vagyok, ès már egy ideje érzem, hogy jól esne a testemnek egy nagytakarítás. Üdvözöllek tehát Böjt, bízom benne, hogy magaddal hozod a testi és szellemi megújulást! Szándékosan nem lelkit írtam. Nem gondolnám ugyanis, hogy lelkiekben megerősítene az, ha valamit megtagadok magamtól, bár az akaraterőmet kétségtelenül erősítheti.
Remélem, hogy legùjabb magànakciòmat a bőröm is hálásan fogadja, és hogy valóban kitisztul az elmém és sikerül elkerülnöm, hogy pont ennek az ellenkezője következzen be, vagyis a végére a gondolataim csak egy fogalomkör köré csoportosuljanak, és ne beszéljek másról, csak a szaftos, ropogós, cupákos, átsült...hm...na de állj!
Mivel eddig sem voltam húsfüggő, azaz észrevétlenül is eltelnek napok anélkül, hogy hús kerülne a tányéromra, arra gondoltam, hogy ez nem kihìvàs. Muszáj volt bekeményíteni. Beismert csokoládé- és édességfüggőségem okán döntöttem amellett, hogy két hétre lemondok róluk is.
Mó - katolikus olasz létére- nem lelkesedett az ötlettől. Mondhatnám azt is, hogy felháborodott. Először megnyugtattam, hogy neki nem kell követnie ès igen, tudom, hogy ő nem kecske. Aztán elkezdtem a kompromisszum-hadjáratomat. (Mérleg vagyok, nincs mit tenni.) Tudtam, hogy ha valami, na a PASTA az aduászom lehet. Bingo! Megígértem, hogy rettentően sok tésztát eszem majd. Ez megnyugtatta Mót. Az Ő megdönthetetlen hipotézise a tésztával kapcsolatban nem más, mint hogy az embereknek tésztát kell enni, ha betegek, ha egészségesek, ha fogyókúrázni (!) szeretnének, ha rossz a gyomruk, mert a tészta MINDIG, MINDENRE gyógyír. Gondoltam, a böjthöz miért ne lenne tökéletes?!
Én: "Ma este vacsorázzunk valami könnyűt, jó, Mó? Ebédre nehezet ettem."
Ő: "Rendben, valami tészta jó lesz, ugye?"
Ilyen ès ehhez hasonlò pàrbeszèdekből születnek a tejszìnes-szalonnàs-sajtos "könnyed" tèsztavacsoràink...
A másik jolly jokerem a párizsi volt. Vagyis annak megfogadása, hogy nincs több párizsi az elkövetkezendő két hétben. Mó utálja, ha párizsit eszem. Kitiltotta a hűtőből. Mert nem tudom, hogy mi van benne. De nem is akarom. Igy is tùl sokat tudok màr..
Végül áldását adta újabb hajmeresztő ötletemre.
Jöjjön villámnaplóm az eddigi eredményekről:
1. nap /hétfő/
A reggeli kávém elfogyasztása után (tudom...borzasztó dolog a kávé, reggelire, reggeli előtt plàne..) tudatosítottam magamban a célt, a szabályokat és a tényt, hogy nincs husika. (Ezt megkönnyítendő, még előző este sütöttem egy kis bacont..) És édesség sincs. Kár volt. Mármint tudatosítani...
Ebédre tésztasalátát készítettem, gombával, brokkolival, koktélparadicsommal, articsókával, mozzarellával és zellerrel. Gondoltam, hogy gazdag és laktató lesz.. (Ezt amúgy virslivel szoktuk enni, mellé pedig olasz felvágottakat csipegetünk..) Megettem. Elég is volt és nem kifejezetten hiányzott a virsli. Nagyjából egy óra múlva olyan korgásba kezdett a gyomrom, hogy győztem az irodában torkot reszelni, hogy meg ne hallják szegény kollégáim ès hàlàs voltam a radiàtor hònapok òta szűnni nem akarò, monoton zajàért.. Állítom, hogy soha életemben nem éreztem még ilyen mértékű éhséget. Nem volt mit tenni (tényleg nem..), az automatás csoki aranyára sem rettentett vissza, megmentette az életemet. Miután 14 óra telt el a böjtből, és már megszegtem a szabályokat, sürgősen újra kellett, hogy fogalmazzam őket. A legújabb felállás szerint csak az étkezések közötti nasi és a rendszeres jelleggel, vacsora után rám törő édességfalás tiltott gyümölcs.
Vacsorára Mó brokkoli krémlevest készített, nagyon finom lett, nem is hiányzott belőle semmi állati eredetű összetevő. Azért nem mondom, hogy nem gyengültem el annak a látványától, ahogy ő a sajátjára halmozza a sült bacont, de az automatàs incidens utàn nem lèphettem ùjra fèlre.
(Töredelmesen megvallom még egy "bűnömet".. Ez nem más, mint a kioperált mogyoró Móki csokijából, amit desszertként majszolgatott vacsora utàn..(Ooo.azok a règi, szèp idők!?) Na de tényleg figyeltem, hogy ne kerüljön a számba egyetlen csokimorzsa sem. Az olajos magvak pedig...egészségesek, nemdebár? Ő ezek után még szépen, komótosan bekanalazgatott egy pohár tiramisut. Sziklaszilárdan álltam a sarat.
2.nap /kedd/
Reggeli a szokásos kedvenc, tejeskávé Oreoval.
De hogy kicsit a közérzetemről is beszéljek.. Ritka rossz napom volt. Olyan rossz nap, amikor semmi sem sikerül, ami igen, az katasztrófába torkollik. Jaj. Nem akarom a húshiányt okolni, de ha nem ez a hunyó, akkor mi?! Vagy lehet, hogy hússal még a rossz napok is elviselhetőbbek?
Miután kedvenc kolléganőnket mostanra ketten követjük, ebédszünetben betámadtuk a szemközti Hummus Bárt. Szeretem. Rövid ismerettség a miénk, de ösztönző. Már otthon is készítettem humuszt és nagyon finom lett. A kiszolgáló fiúk pólóján a következő felirat szerepel: "Hummus is sexy". Nos..amíg a pitáinkra vártunk, az éhségtől kopogó szemeim mögött elgondolkoztam: irtó szexi lehetek, amikor szétreped a pita (teljes kiőrlésű, ofkorz) a kezemben (az enyém mindig szétreped), a zöldséglével keveredett humusz pedig végigfolyik az arcomon, a fekete felsőmön és végül a fekete nadrágon landol az utolsó csepp (humusz-napokon, valahogy mindig fekete nadrágot viselek..)
Ma, a délutàni munkahelyi megbeszélésen korgott a gyomrom. Most màr határozottan állítom, hogy engem az tudat tesz éhessé, hogy nem ehetek húst, nem is maga a húshiány. Akárhogy is, ez borzasztó..
De hogy fogok szendvicset vacsorázni párizsi nélkul? Unalmas perceimben ez a gondolat környèkezett meg ùjra ès ùjra..
Délutàn ellàtogattam a KNIT Showroomba, Ágòhoz ès elhoztam a gyönyörű tunikàmat. Tőle mindig fulig èrő szàjjal jövök el ès nem csak a ruhacsodàk miatt.
Miutàn energiàim megsokszorozòdtak, ràvettem magam egy bevàsàrlàsra, beszereztem egy tonhalkonzervet vacsoràra. Pàrizsi-dilemma kicselezve és megoldva.
Semmi bűnözés.
Egy örökkèvalòsàgnak tűnik ez a két nap.
Holnap màr szerda..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése